Múlt hétvégén Pop Victor egykori román igazgató-tanító emlékére táblát lepleztek le az egyik erdőszentgyörgyi iskolaépületen. A kérdés megosztotta a helyi magyar önkormányzati képviselőket: egyesek támogatták, mások elvetették a táblaállítást, de szó sincs arról, hogy a háttérben esetleges egyezség állna az RMDSZ és az USL között – állítja a szervezet elnöke.
2012. november 04., 18:002012. november 04., 18:00
2012. november 04., 18:382012. november 04., 18:38
Az Astra irodalmi és kulturális egyesület és a román nemzetiségű helyi tanácsosok kezdeményezésére emléktáblát állítottak Erdőszentgyörgyön Pop Victor egykori igazgatónak a Szent György Iskolaközpont 4. számú épületén. Kérésüket, amelyben Pop Victort az iskola alapítójaként (is) tüntették fel, már tavaly a helyi tanács elé terjesztették a kezdeményezők, de akkor a városatyák elutasították. Egyrészt azért, mert az épületet magyar kormány építtette 1902-ben, a millennium tiszteletére, másrészt, mert az egykori pedagógusról ellentmondásos vélemények vannak, az egykori diákok szerint keménykezű és magyarellenes személy volt, aki a magyar beszédet megtiltotta az iskolában és pálcával verte a gyerekeket. A kérdést most ismét a helyi tanács elé terjesztették, amely október 26-án meg is szavazta 11:3 arányban. A táblát másnap az Astra küldöttsége és helyi románok mintegy 150–200 fős jelenlétében avatták fel. Azonban az előzetes híresztelések „kacsának” bizonyultak: Ecaterina Andronescu oktatásügyi minister nem vett részt az ünnepségen.
Érdekes viszont az RMDSZ-es tanácsosok egy részének pálfordulása: október 22-én a frakció még egyöntetűen a táblaállítás ellen foglalt állást, míg a tanácsülést megelőző ülésén már bizonytalan volt, hogy ki hogyan szavaz. Végül a tanácsülésen az RMDSZ 6, az USL 5 szavazattal igent mondott a kérésre, míg 3 RMDSZ-es tanácsos ellene szavazott (az egyetlen MPP tanácsos hiányzott az ülésről).
„Nem szítjuk az etnikai feszültséget”
A helyi RMDSZ elnökét arról kérdeztük: minek tudható be, hogy néhány nap alatt megváltozott a magyar tanácsosok álláspontja a kérdésben. Csibi Attia Zoltán polgármester nem tartózkodott itthon, amikor ez a kérdés kibontakozott, de úgy tudja: a tanácsosok érdeklődtek az idősebb lakosok körében, és állítólag Pop Victor nem volt annyira „magyarverő”, mint ahogyan egyesek állítják. Ugyanakkor a tanácsosok úgy gondolták, nem visz előbbre az, ha a városban etnikai feszültségek alakulnak ki. Az elnök elismerte: a pénteki frakcióülésen nem tudtak dönteni a kérdésben, így mindenki a belátása szerint szavazhatott. „Valóban kényes és kellemetlen téma nekünk, magyaroknak igent mondani egy román tervezetre, ismerve azt, hogy milyen események előzték meg városunkban ezt a mai helyzetet, gondolok itt az ortodox keresztekre a város szélein és a központi parkban, amik a mai napig törvénytelenül vannak ott. Mivel úgy érezték egy páran, hogy az elmúlt évek sárdobálása és rossz kapcsolati rendszere a mai viszonyokhoz vezetett városunkban, és a táblán szereplő szöveg nem sértő a magyarok számára, ezzel teszünk egy lépést az előrehaladás felé és nem szítjuk még jobban az etnikai feszültséget. (…) Fontos és kényes döntés egy román nyelvű tábla kihelyezése egy magyar állami pénzből épült iskolára, de még fontosabb, hogy fenntarthassuk azt magyar gyermekeink számára!” – olvashatjuk a Facebook közösségi oldalon a helyi szervezet álláspontját a kérdéssel kapcsolatban.
Válaszlépés várható?
Az ellenszavazók közül Kovrig Zoltánt kérdeztük meg, aki a Székelyhon.ronak elmondta: ő már egyszer a táblaállítás ellen szavazott, és álláspontja most sem változott. Semmi kifogása nincs a tábla ellen, bárhol elhelyezhetik azt, de szerinte nem egy millenniumi épület falán van a helye egy román tanító emléktáblájának.
Amint megtudtuk, a helyi MPP válaszlépésre készül: a következőkben ők is kérést nyújtanak be a helyi tanácshoz, hogy a magyar oktatók számára is táblát állítsanak. „E tanácsi határozatot csak tanácsi határozattal lehet megváltoztatni vagy referendum által. A kitett márványlap marad, ellenben tagjaink pénzbeli hozzájárulásaival még e hónapban kezdeményezni fogunk egy tanácsi határozattervezetet a millenniumi iskola fennállásának 110. évfordulója alkalmából. Egy márványlapot fogunk kihelyezni, mely tartalmazni fogja 1626-tól 1940-ig mind a 29 magyar tanítómester nevét évekre leosztva” – fejtette ki véleményét a kérdésben a Facebook-oldalon Szabó Ferenc helyi tanácsos.
„Mások is állíthatnak táblát”
A táblaállítás helyi kezdeményezője, Mureşan Zaharie helyi tanácsostól megtudtuk: az Astra kulturális alapítvány helyi szervezete próbálkozott tavaly a táblaállítás engedélyeztetésével, de nem voltak kellő és megfelelő információk birtokában, ezért akkor a helyi tanács elvetette a kérdést. Kellőképpen dokumentálva a tanító munkásságát és személyiségét, most az USL-s helyi tanácsosok kezdeményezték a táblaállítást, mert úgy érezték, hogy Pop Victor megérdemeli ezt: a két világháború közötti időszakban tevékenykedett itt és vezette a román közösséget. Egyedüli személy erdőszentgyörgyi viszonylatban, aki királyi rendelettel Román Korona lovagi kitüntetést kapott, ami a legmagasabb fokú elismerés – részletezte portálunknak a PSD helyi elnöke, Mureşan, aki azt is hozzátette: teljesen normális, hogy Erdőszentgyörgyön bárki állíthat emléktáblát annak, aki ezt megérdemli. Azt is megtudtuk: az emléktáblát az Astra egyesület adományozta, amely még a tavaly elkészíttette azt, de nem kapott engedélyt az elhelyezésére.
Táblát a szoborért?
Mureşan Zaharie azt állítja: volt egy egyezségük az RMDSZ-s kollegákkal: ők támogatták Rhédey Claudia szobrának felállítását, ezért normális, hogy a magyar helyi tanácsosok támogatták őket a táblaállítás kérdésében. A helyi RMDSZ elnöke, Csibi Attila Zoltán határozottan cáfolta ezt a kijelentést. Igaz, hogy a román tanácsosok támogatták a szoborállítást, és lehet, hogy ezért elvárták, hogy a magyar tanácsosok is másként viszonyuljanak néhány kérdéshez, de ennek semmi köze a táblaállításról szóló döntéshez – fejtette ki az elnök.
Az igazgatónak nincs beleszólása
A Szent György Iskolaközpont igazgatója, Tóth Domokos portálunk megkeresésére elmondta: őt nem kérdezték meg a táblaállítással kapcsolatban. Mivel az iskolaépületek önkormányzati kezelés allatt állnak, az igazgatótól nem kellett engedélyt kérni, ha a helyi tanács már jóváhagyta egy tábla elhelyezését. Kérdésünkre Tóth elmondta: még nem hallott az MPP táblaállítási tervéről, de ha az önkormányzat erre engedélyt ad, nincs kifogása ellene. „Nem szólhatunk bele, és nem is akarunk” – zárta az igazgató.
Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.
Tíz házkutatást tartottak Maros megyében, amelyek során több engedélyköteles, sportlövészetre használt fegyvert és lövedékeket foglaltak le.
A Maros megyei önkormányzat 168 millió lej közpénzt szán egy üzleti alapú adatközpont megépítésére a tulajdonában lévő ipari parkban. A keddi megyei tanácsülésen felvetődött a kérdés, hogy milyen adatokat fognak ott tárolni és ki fizeti a villanyszámlát.
Kivitelezőt keres az országos vasúttársaság a Szászrégen–Marosvásárhely–Marosludas vasúti pálya felújítására, miközben a helyi érdekeltségű vasút beindításához szükséges uniós forrásokról még nem született döntés.
Összesen 160 tonna, járművek illegális szétszereléséből származó hulladékot foglaltak le négy házkutatás során Marosfelfalu és Magyaró községekben hétfőn, ahol az autóalkatrészek törvénytelen értékesítésével gyanúsítanak több személyt.
Bírságokat szabtak ki, jogosítványokat és nyolc forgalmi engedélyt vontak be a Maros megyei közlekedésrendészek vasárnap délután a 15-ös országúton tartott ellenőrzés során.
Hatszáznál több óvodás és iskolás kap meleg ebédet hétfőtől Balavásáron, a levest és második fogást helyben főzik. Varga Adorján polgármester szerint 13 lejből meg tudják oldani az étkeztetést, és hosszútávon az idősekre is ki szeretnék terjeszteni.
Három sofőr esetében jelzett alkoholfogyasztást a szonda a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság által szombat estétől vasárnap hajnalig tartott ellenőrzések során.
Három ember, köztük egy gyermek részesült egészségügyi ellátásban, miután baleset történt szombaton este Nyárádtőnél, az A3-as autópálya lehajtójánál.
Közel 400 sofőrt vetettek alá alkohol- és drogtesztnek péntekről szombatra virradóra Maros megyében, egy személy fennakadt a rostán – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!