Először osztottak Könyv és gyertya-díjat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Új díjat alapított az RMDSZ Maros Megyei szervezete, Könyv és gyertya névvel. A kitüntetés az 1990. február tizedikei, Sütő András vezette tüntetésnek kíván emléket állítani, és ezentúl minden évben olyan, már nem aktív RMDSZ tisztségviselőknek adják át, akik a hajdanán megfogalmazott célokat követve fejtették ki közösségépítő tevékenységüket. A Kultúrpalotában tartott március tizenötödikei gálaesten kitüntetésben részesült többek között Lokodi Edit Emőke, Szepessy László, Farkas Ernő, Tófalvi Zoltán és Hajdó Károly.

Vass Gyopár

2014. március 15., 22:432014. március 15., 22:43

2014. március 16., 17:512014. március 16., 17:51

Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnökének beszédét azzal a gondolattal indította, miszerint hiszi, hogy az erdélyi magyarság erejét a kitartás nemesíti, acélozza. „Jogainkért vívott harcaink egyik legfontosabb mozzanata az 1990. február tizedikén szervezett néma könyves-gyertyás tüntetés, melyen több mint százezren vettünk részt, méltóságteljesen kinyilvánítva, hogy szülőföldünkön, itthon akarunk lenni, hogy nem fogadjuk el, hogy másodrendű állampolgárokként kezeljenek minket a politikai hatalmak” – fogalmazott a megyei szervezet elnöke. Beszédében hangsúlyozta, hogy a tüntetés mérföldkő az erdélyi magyarság modern kori történelmében, mely meghatározza a szervezet politizálásának irányát, tartalmát és eszköztárát. Brassai azt is elmondta, az első alkalommal kiosztott díjak kiosztására úgy került sor, hogy minden vidéki kerületi szervezet egy-egy kitüntetésre érdemes személyiséget nevezett meg, a marosvásárhelyiek pedig öt személynek ítélték oda a díjat, melyet Gyarmathy János szobrászművész tervezett.

Borbély László a könyves-gyertyás tüntetéssel kapcsolatos egykori emlékeit osztotta meg a közönséggel. „Különleges nap ez a mai. Alig két órája jöttünk el a Postarétről, ahol azt éreztem, hogy tudunk méltóságteljesen, békésen ünnepelni, fel tudjuk mutatni az erőnket” – mondta az RMDSZ politikai alelnöke, majd azt fejtegette, hogy a könyves-gyertyás tüntetésen részt vevő marosvásárhelyiek egytől-egyig hősök. „Aki idejön hősködni, ne úgy hősködjön, mint ahogy hétfőn tette. Nekünk erre nincs szükségünk, mert mi hősök vagyunk” – fogalmazott.

Könyv és gyertya-díjban részesült: Antal András, Böjte Lídia, Domokos Anikó Erzsébet Anna, Farkas Ernő, Fülöp Lajos, Gálfalvi László, Gálfi Tibor, Gönczi Béla, Hajdó Károly, Jakab István, Kerezsi János, Kilyén Domokos, Lokodi Edit Emőke, Major István, Nagy Margit, Ráduly János, Szabó József, Szász Erzsébet, Szász Lajos, Szepessy László, Szlovácsek Ida és Tófalvi Zoltán. 

A díjátadót ünnepi műsor követett, melyen Györffy András, Kilyén Ilka, Sebestyén Aba színművészek léptek fel, az estet pedig a Bekecs néptáncegyüttes fellépése zárta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
2026. november 05., csütörtök

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet

Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást

A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást
2026. november 04., szerda

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
2026. november 04., szerda

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást

Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember

Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember
2026. november 03., kedd

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban

Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban
2026. november 03., kedd

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Marosvásárhelyen

Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Marosvásárhelyen
Hirdetés