Egyház az egészségügyben

Fotó: Boda L. Gergely

Lakatos Gabriella hosszú és kacskaringós életutat járt be, míg 1997-ben Csiha Kálmán az Erdélyi Református Egyházkerület akkori püspöke Marosvásárhely összes klinikai osztályának kórházlelkészévé nevezte ki. Három év múlva egyházi és minisztériumi szinten is hivatalossá vált a kórházlelkészi állás, de amint az a beszélgetésből is kiderül: a sok pozitív változás ellenére, még mindig harcot kell vívnia az elfogadásért.

Vass Gyopár

2015. január 14., 13:452015. január 14., 13:45

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

Orvostanárok gyerekeként először az orvosi pálya választása, majd a pszichológia felé való fordulás lehetősége merült fel, de a gondviselés útja végül a teológia felé terelte Lakatos Gabriellát. Tizenhét évvel ezelőtt az egészségügyben lehetőség nyílt lelkipásztorok alkalmazására, így nevezte ki Gabriellát Csiha Kálmán püspök a város összes klinikai osztályának lelkészévé, aki jelenleg „csak” a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház és a felnőtt onkológiai klinika lelkipásztora.

„A szükség nyitott ajtót erre a szolgálatra, és a mai napig tapasztalom, mennyire fontos, hogy valaki a betegek oldalán lépjen be az egészségügyi rendszerbe” – fogalmazott. Az első évek felemlegetése során kiderült: sem az egyház, sem az egészségügy nem volt tisztában azzal, hogy mi a kórházlelkész feladata. Ennek megértésében nagy szerepe volt egy 1998-ban szervezett kórházlelkészi konferenciának, ahol rájött: ahhoz, hogy a munkáját jól végezhesse, be kell épülnie a gyógyító szakemberek csapatába. Ez a mai napig nehézségeket okoz, hiszen a személyzet sem mindig megértő, nem ismeri el munkája fontosságát. Megtörtént például, hogy krízishelyzetben értesítették, szükség lenne a segítségére, de egyáltalán vagy csak nagyon felületesen tájékoztatták az esetről. Ideális esetben viszont az orvosoknak, nővéreknek folyamatosan értesíteniük kellene a lelkészeket, hogy ki igényli a szolgálatukat vagy hol van krízishelyzet, ez azonban egyelőre nagyon ritkán történik meg.

„Mivel a kórházlelkész szolgálata során nagyon egyedül van, jónak láttam, hogy olyan fiatalokat, akik elindultak a hit útján, bevonjak ebbe a munkába“ – mondja a lelkipásztor, akinek már ötödik éve (nagyrészt) orvostanhallgató önkéntesek segítenek. Ezeknek a fiataloknak egyrészt nagy szerepük van hol a tanulószobákban, hol az ebédlőkben tartott bibliaórákra való hivogatásban, de a szobaáhitatok során (amikor a kórtermekben tartanak rövid áhitatot) igény esetén biztosítják az imádság, az ige és a hozzá fűzött gondolatok románra való fordítását, majd a húszperces áhitat végén szétoszlanak a kórteremben és mindenki egy-egy beteggel beszélget.

A teljes írás a Vásárhelyi Hírlap 2015 január 14-én, szerdán megjelent lapszámában olvasható.