Égbeszökő lángoszlopok Csíkfalván

Három napon át zajlott az önkéntes tűzoltóknak találkozási alkalmat jelentő, harmadik alkalommal megrendezett csíkfalvi tűzoltóverseny, amely érdekes és új próbákat tartalmazott.

Gligor Róbert László

2015. május 11., 17:212015. május 11., 17:21

2015. május 11., 17:212015. május 11., 17:21

Csíkfalva és Székelyhodos községekből mintegy félezer gyerek számára tartottak tűzvédelmi felkészítőket csütörtökön és pénteken a csíkfalvi tűzoltók, de a tűzoltóautóval, a felszereléssel, ruházattal és tömlőkkel is megismerkedhettek az óvodások és iskolások. Szombaton volt a felnőtt és gyerek tűzoltók találkozója, amelyre Szovátáról, Erdőszentgyörgyről, Ákosfalváról, Nyárádköszvényesről, Nyárádremetéről, Farkaslakáról és Székelykeresztúrról érkeztek csapatok. Az autós felvonulás után a sportpályát lepték el a tűzoltók és az érdeklődő közönség. Először a házigazdák és a köszvényesiek két-két gyerekcsapata mérkőzött meg stafétaversenyben, majd a csíkfalvi, köszvényesi és farkaslaki gyerekcsapatok igyekeztek mihamarabb kialakítani a tűzoltó vonalat – ebben a versenyszámban a Hargita megyeiek voltak a legügyesebbek.

Balogh István polgármester kiemelte: az elmúlt évtizedekben nem volt tűzoltó egyesülete a községnek, de az utóbbi három év az építkezés és felkészülés időszaka volt, a helyi egyesület nemcsak versenyekre jár, hanem éles bevetéseken is részt vett már. Az elöljáró mezekkel ajándékozta meg a gyermekcsapatot, majd köszöntötte a francia testvértelepülésről, Bourgogne-ból első alkalommal érkezett tűzoltókat, köszönetet mondva a csíkfalvi tűzoltóautó vásárlásához nyújtott segítségért.

A szombati találkozón a felnőttek ezúttal nem stafétaversenyben vagy a tűzvonal kialakításában versenyeztek, hanem „éles” bevetésekben vettek részt. A francia csapat egy autóbaleset sérültjét látta el, és emelte ki az előzőleg feszítővágóval szétszedett autóból, a szovátaiak tarlótűzzel birkóztak, de mire befejezték, az ákosfalviakat már riasztották egy kigyulladt gumiabroncs-telepre. A csíkfalviaknak egy kigyulladt háznál kellett megfékezniük a lángokat, közben kiderült, hogy az épületben gázpalack és egy személy is van. Sikerült kihozniuk és ártalmatlanítaniuk a robbanásra kész anyagot, de az emberen már nem tudtak segíteni. Egy szalmakazal is javában égett mire a remeteiek odaérkeztek, de sikerült széthányni a takarmányt és eloltani a lángokat, ugyanígy az erdőszentgyörgyieknek is egy szalmajurtát. Az ipartelepen kigyulladt deszkarakást a székelykeresztúri Villám csapatnak kellett „kezelésbe venni”: a tüzet elég hamar körülzárták, de az oltás nem a nevüktől várt gyorsasággal zajlott. Mire ártalmatlanították a tüzet, egy autó is lángra kapott, ezt a köszvényesiek zárták körül, majd a csíkfalviak bevetették a vízágyújukat és minden még füstölgő anyagot eloltottak.

A bírálóbizottság döntése szerint idén az első helyet megosztva a remeteiek és köszvényesiek érdemelték ki, a másodikat az ákosfalviak és szentgyörgyiek, a harmadikat a szovátaiak. A bizottság tagja, a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség képviselője, Kovács Endre portálunknak elmondta: van a megyében néhány község és város, amely odafigyel az ilyen tevékenységek népszerűsítésére is.

A remetei csapat nem sokat tudott készülni erre a versenyre és meglepte őket az elért siker – mondta Székely Károly, ugyanígy a köszvényesieket is elvonta a gyakorlástól a tavaszi munkaidény, ennek ellenére örülnek az eredménynek – tudtuk meg Gergely Attilától. Mindketten elismerték: szükség van saját közösségükben erre a tevékenységre, és gyakran vesznek részt éles bevetéseken is.

A csíkfalvi csapat parancsnoka, Szabó Árpád úgy véli: a négy évvel ezelőtti kezdethez képes mind felszereltségben, mind felkészültség terén óriási lépésekkel haladnak, és mindenhol felfigyelnek már a csíkfalvi csapatra. Az önkormányzat és a lakosság is belátta, hogy ez hasznos tevékenység, ezért támogatások is kezdenek érkezni. Az adományokat egy garázs építésére fordítják, hisz két autójuk egymástól távol van, egy beavatkozás esetén pedig minden perc sokat számít. Örülnek, hogy ügyüknek meg tudták nyerni Vízi Imrét is, akivel akkor hozta össze a sors, amikor második tűzoltó autójukat hozták Németországból, s ez a szép barátság azóta is tart.

A nap folyamán a gyerekek sem unatkoztak, ők íjazhattak vagy ládatornyot építhettek az Erdélyi Mentőcsoport által kihúzott kötélpálya segítségével, sokan a labdát kergették a pályán vagy a tűzoltó autókat csodálták. De nagy érdeklődéssel vették körül a kétszemélyes környezetbarát kerékpárt is, amely kézi pumpálású fecskendővel felszerelve érkezett meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál

Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen

Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen
2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet

Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet
2026. november 04., szerda

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást

A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást
2026. november 04., szerda

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
Hirdetés