
Fotó: Gligor Róbert László
A 167 évvel ezelőtti szabadságharc eszméire emlékeztek vasárnap Csíkfalva község több településén.
2015. március 15., 17:262015. március 15., 17:26
2015. március 15., 17:272015. március 15., 17:27
Az istentiszteletek után Jobbágyfalván, Csíkfalván és Nyárádszentmártonban a hősök emlékműveinél, Vadadban Kiss István emlékoszlopánál ünnepeltek a közösségek, illetve helyezték el az emlékezés és kegyelet koszorúit. Minden helyszínen az ünnepi műsort a jobbágyfalvi férfikar és a község diákjai biztosították, Szentmártonban pedig az óvodások is kiselőadással lepték meg az ünneplőket, majd ők is koszorúztak az emlékműnél.
Balogh István, a község polgármestere ünnepi gondolatai során elmondta: 1848. március 15. faggat bennünket. Faggat elsősorban nemzeti létünkről, sorsunkról, a jövőről, a megmaradásról. De faggat az ünnep mibenlétéről is: akarunk-e magyar életet? Akarunk-e jövendőt abban a bizonytalan masszában és szellemi-lelki káoszban, amely bennünket, magyar nemzeti közösséget körülvesz?
„Haza ott van, ahol sok-sok emberöltő óta ugyanazon a nyelven szólítjuk meg egymást. Ahol magyarul meséljük a mesét, magyarul éljük a mindennapot, magyarul, makacsul ragaszkodunk a tájhoz. Ezt a hazát nem lehet lecserélni, kiosztani, elárulni vagy félbevágni, hiába is rajzolják át akárhányszor a határokat. A történetírók úgy tanítják: Róma azért lett nagy, mert szerették. Szeretnünk kell magyar nemzetünket, ahogy a reformkori magyarok szerették, ahogy a márciusi ifjak szerették, ahogy a szabadságharc hősei és vértanúi szerették. Szeretnünk kell magyar nemzetünket, és tennünk kell érte, hogy mindannyiunknak, minden magyar embernek biztonságos és erős otthona legyen egy európai színvonalú Nyárádmente” – buzdította az ünneplőket az elöljáró.
Öt év után lezárta a városházi alkalmazottak áthelyezéséről szóló ügyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – jelentette be hétfőn közösségi oldalán Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.
A tömegközlekedés biztosítása és a számlák kifizetése miatt nagy léptékű költségvetés-kiigazítást eszközöltek hétfőn Marosvásárhelyen. A rendkívüli tanácsülésen többek között a tanintézmények el nem költött pénzeit vették el, de nem csak.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
76 bírságot szabtak ki a rendőrök október 11-én a 15-ös országúton, a Marosvásárhely és Szászrégen közötti szakaszon végzett közúti ellenőrzések során. A szabálytalanságok többsége gyorshajtás miatt történt.
Egy országos felmérés szerint a romániai egyetemisták idén is nagyrészt a családjuk anyagi támogatására szorultak albérletük kifizetésekor. Idén azonban a 200–300 eurós havi bérlemények a népszerűbbek, míg tavaly többen fizették ki akár a 400 eurót.
Közlekedési baleset történt Nagyernyében vasárnap délelőtt, három autó ütközött össze, egy személyt kórházba kellett szállítani. Vasárnap délben a baleset miatt nehezen haladt a forgalom a térségben.
Közlekedési baleset történt szombat este Szászrégenben az Abafáji út és a Gyümölcsfák utca kereszteződésénél. A balesetben két személygépkocsi ütközött, hat személyt szállítottak kórházba.
Két lakóház is kigyulladt Marosvásárhelyen szombat délután a Louis Pasteur utca és a Nicolae Bălcescu utca sarkánál. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
Közlekedési balesethez riasztották a tűzoltókat szombaton reggel a Dédához tartozó Maroskövesd településre. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt érintett, két személyt kórházba is kellett szállítani.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kezdő citeratanfolyamot indított óvodapedagógusoknak és tanítóknak Marosvásárhelyen. A képzés már elkezdődött, de ebben a hónapban még lehet jelentkezni rá.
szóljon hozzá!