
A sugásfürdői kis sípálya madártávlatból
Fotó: Sepsi Rekreatív Facebook-oldala
A sípálya megnyitásával egyidőben működésbe helyezik a sorompóval ellátott okos-parkolórendszert is, amelynek segítségével a Sugásfürdőre tartó gépjárművezetők időben értesülhetnek az üdülőtelep éppen szabad parkolóhelyeinek számáról.
2025. január 16., 09:302025. január 16., 09:30
A kis sípálya megnyitásának időpontja sokáig kérdéses volt, hiszen ősszel egy szerencsétlenül sikerült fakivágás során megrongálódott a felvonó, az újraindításhoz pedig a Kazánok, Magasnyomású Tartályok és Emelőszerkezetek Állami Felügyelőségének (ISCIR) jóváhagyásaira kellett sokat várni. Végül – ahogy a korábbi években is –, januárban beindulhat a síszezon.
Ebben a szezonban egy felvonásra 14 lejbe kerül a jegy (érvényes Sepsi Carddal 7 lej, nagycsaládos kártyával 4 lej).
Parkolni 3 lejes óradíj ellenében lehet az üdülőtelepen. A Borvíz utcai egykori jegyszedő faháznál digitális kijelző zöld, illetve piros fénnyel jelzi, hogy a személygépkocsik tovább hajthatnak-e vagy utasaik csak autóbusszal juthatnak fel.
A sugásfürdői sípályák üzemelésének időszakában a Multi-Trans közszállítási vállalat több járatot működtet a 18-as busz vonalán (a Lábasház megállótól indulva): hétközben 16 és 20 óra között minden pontos órában indul busz az üdülőtelepre, ugyanígy visszafelé is óránként indulnak 16:30-20:30 között. Pénteken 16-21 óra, hétvégén 9-21 óra között lehet feljutni a sípályához.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
szóljon hozzá!