
Fotó: Bíró Blanka
Új, tájba simuló óvodaépületet avattak csütörtökön Kommandón, Kovászna megye legmagasabban fekvő településén.
2022. augusztus 11., 16:512022. augusztus 11., 16:51
A magyar állam 125 millió forintos támogatásából a római katolikus egyház építette meg a 340 négyzetméter alapterületű multifunkcionális központot, mely elsősorban óvodaként szolgál- két óvodai csoport befogadására alkalmas-, de szabadidőközpontként a gyerekek táboroztatását is ellátja.
Az avatóünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette, hogy
Fotó: Bíró Blanka
Arra kérte a kommandói pedagógusokat hogy a katolikus keresztény óvodában neveljék hazaszeretetre, az anyanyelv, a békesség megőrzésére a gyerekeket. Ezen értékek miatt is fontos, hogy az elmúlt évek során a magyar kormány segítségével, de mindig a helyiek akaratával és küzdelméből sok-sok óvoda épült a Kárpát-medencében.
– mondta az államtitkár. Soltész Miklós szerint a kor legfontosabb üzenete megőrizni a békességét a közösségekben, a családokban, hiszen
Fotó: Bíró Blanka
Kocsis Béla polgármester köszönetet mondott, amiért Erdély és a történelmi Magyarország legkeletibb szegletében, Kommandón is megtapasztalják az anyaország gondviselését, támogatását.
Péter Arthur főesperest a nyáron helyezték el Kovásznáról, itteni szolgálata alatt ő kezdeményezte a kommandói óvoda megépítését. Az avatóünnepségen felidézte, hogy négy évvel ezelőtt három hétig öntötték az alapot. Arra is kitért, hogy
Az új óvodát Veres Stelian kanonok, a gyulafehérvári római katolikus érsekség gazdasági igazgatója áldotta meg, a kovásznai és kommandói fiatalok és gyerekek énekkel, verssel, tánccal tették ünnepélyesebbé az eseményt.
Fotó: Bíró Blanka
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!