
Fotó: Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat/Facebook
A bálványosi Büdös-barlangnál zuhant le kedden egy férfi a magasból. A mentéséhez a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálatot riasztották.
2019. június 18., 12:122019. június 18., 12:12
Az 52 éves férfi tünetei hátgerincsérülésre utaltak, a sérültet a hegyimentők megfelelő rögzítés után hordágyon szállították le a mentőautóig.
Az akcióban a hegyimentők a kézdivásárhelyi mentőszolgálattal, és a rendőrséggel működtek együtt – tájékoztat a hegyimentő szolgálat.
Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.
Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!