
Több mint három évtizede nem emeltek négyemeletesnél magasabb tömbházat a városban, most egymás után hármat húznak fel.
2018. november 26., 12:392018. november 26., 12:39
Három tömbház, 126 lakás – ennyit akar rövid időn belül megépíteni Székelyudvarhelyen egy vállalkozó. A csíkszeredai Csergő Zsolt hétmillió eurós beruházásból szándékszik megvalósítani a tervet. Mint érdeklődésünkre elmondta, úgy érzékeli Udvarhelyen, hogy nagy a kereslet és az érdeklődés az új és megfizető lakások iránt, ezt az igényt próbálja kielégíteni a korszerű anyagokból, a korszerű technológiával építendő tömbházakkal.
„Már több mint kétszáz lakást adtunk át Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, büszkén mondhatom, hogy tapasztaltnak számítunk ezen a téren, tudjuk, miről beszélünk, és azt is tudjuk, hogy azt miként lehet megcsinálni” – vágott egyből a közepébe Csergő Zsolt, amikor a projektjéről kérdeztük.
„A Fortuna Park tömbházait elsősorban a kényelem, a biztonság és a luxus jellemzik. Olyan külső szolgáltatások társulnak a lakásokhoz, amelyek a 30–40 éves blokkok esetében elképzelhetetlenek. Például a lépcsőházban, a garázsban, a biciklitárolóban, de még a hulladéktárolóban is állandóan 22 Celsius-fok van télen-nyáron. A tömbházainkba a világ legjobb felvonóit, OTIS-lifteket szerelünk be. A fűtést Ferolli márkájú, kiváló minőségű kazánok biztosítják. Természetesen minden lakásnak saját gigakalória-mérője van, minden tulajdonos annyit fizet, amennyit fogyaszt. Ez érvényes a vízre és a villanyra is. Minden mérőműszert a lépcsőházakba építünk be. A teraszok burkoltak és szigeteltek, inoxkorláttal és színezett biztonsági üveggel adjuk át. A földalatti garázs kapuja távirányítós, a privát parkolót pedig ugyancsak távirányítós sorompó tartja zárva. Ezek a helyek ugyanis a lakóknak vannak fenntartva, minden lakáshoz kijelölt hely váltható” – sorolta egymásután Csergő Zsolt mindazokat a pluszokat, amelyek a Fortuna-tömbházakat jellemzik.
A felhasznált anyagok kapcsán pedig jelezte, kizárólag olyanokból dolgoznak, amelyek megbízhatók hosszútávon, és minőségileg kiemelkednek a mezőnyből. Így sikerült elérni, hogy a Fortuna Parkok épületei energetikai bizonylata mindig A kategóriás, 100 pontos.
Az első tömbház 42 lakását 2020-ban tervezik átadni Székelyudvarhelyen. A munkálatokban többnyire helyi cégek vesznek részt, így a lakásvásárlók befektetései nagyobb részt helyben maradnak. A következő tömbházat 2021-ben, a harmadikat 2022-ben adják át.
A lakásokkal kapcsolatosan több információ a www.fortunapark.ro oldalon érhető el.
(X)
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.