
Fotó: Albert Eszter
Közel háromszáz diák látogatott el pedagógusok kíséretében kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárba, ahol az udvaron lovakkal ismerkedhettek, illetve lovakkal kapcsolatos könyvkiállítást tekinthettek meg.
2021. május 18., 13:382021. május 18., 13:38
2021. május 18., 13:432021. május 18., 13:43
A program célja kettős – fogalmazott Vincze Csilla intézményvezető –, egyrészt élettel megtölteni a könyvtárat, másrészt a lovak által játékos formában megszerettetni az olvasást a gyerekekkel.
„Amikor ide kerültem a könyvtárba, azt mondtam, szeretnék ebbe az udvarba életet lehelni – ez az udvar akkora lehetőség a könyvtárnak, amivel sem a székelyudvarhelyi, sem a csíkszeredai könyvtár nem büszkélkedhet, és amit ki kell használni. Erre egy próbálkozás a mai program. Három, lovakkal foglalkozó szakembert szólítottunk meg, és nagy örömünkre mindhárman azonnal igent mondtak, behozták a lovakat a foglalkozásra” – mondta el Vincze Csilla.
A program keretében a gyerekek megsimogathatták és etethették a lovakat, de akár fel is ülhettek rá. Bajkó Kriszta a lovagoltatást vállalta, Gál Katalin lovasterapeuta a lóról, a ló tulajdonságairól beszélt, délután pedig Farkas Árpád lókiképző egy újabb szemszögből hozza közelebb az érdeklődőkhöz az állatokat.
Az udvaron zajló programmal párhuzamosan az emeleti teremben lovas témában könyvkiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!