
Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Arra kötelezik a sepsiszentgyörgyi kutyatartókat, hogy a városházán nyilvántartásba vetessék kedvenceiket.
2017. június 29., 16:562017. június 29., 16:56
Az ebek számlálása július elsején kezdődik. Ugyanakkor az önkormányzat támogatja a kötelező ivartalanítást. Tóth Birtan Csaba alpolgármester az önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülésén elmondta, áprilisra tervezték az akciót, de közbeszerzést kellett kiírni, ami elhúzódott.
A költségvetésben ezer eb műtétjére különítettek el pénzt. A versenytárgyalás eredménye szerint a kan kutyák ivartalanítását 135 lejért vállalták, ebből 65 lejt fizetnek közpénzből, a szukák 225 lejes műtétét 125 lejjel támogatja a város. Júliusban két csapat járja majd a várost, a helyi kutyamenhely és a közösségi rendőrség képviselői nyilvántartásba veszik az ebeket, egyúttal tájékoztatják a gazdákat, hogy miként ivartalaníthatják kedvezményesen a kutyájukat.
A törvény szerint a műtét kötelező – kivételt képeznek a fajtatiszta, törzskönyvezett, tenyésztett példányok, a haszonkutyák, tehát azok, amelyek világtalan vagy fogyatékkal élő személyeket kísérnek, illetve a különböző intézmények szolgálatában álló ebek, például a rendőrkutyák.
Az önkormányzat idei határozata szabályozza, hogy a jogi személyek a városban nem tarthatnak két kutyánál többet, az ebeket pórázon, szájkosárral kell sétáltatni – kivéve a kölyköket és a kistestűeket. Ha a kutyatulajdonosok nem tartják be az előírásokat, 200-től 800 lejig terjedő bírságra számíthatnak.
Az akciót azzal indokolják, hogy csak így tudják elejét venni a kutyák ellenőrizetlen elszaporodásának. A városban több gócpont is van, ahonnan folyamatosan kóbor kutyák kerülnek az utcára. Tavaly Sepsiszentgyörgy utcáiról 600 kutyát fogtak be.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!