
Gyerő József polgármester számos tervvel indítja az évet
Fotó: Szabó Barbara
Számos beruházási terv szerepel a Kovászna városi önkormányzat idei listáján. Habár a költségvetés majd még módosítani fog ezeken, Gyerő József polgármester beavatott a fejlesztési tervekbe.
2025. január 20., 16:042025. január 20., 16:04
Amint az elöljáró felvezette, a legtöbb fejlesztési projekt az utakat, utcákat érinti, sok ponton dolgoznak jelenleg is. A Saligny-programban elnyert pályázatok végére szeretnének ebben az évben pontot tenni, de szerencsére a legtöbb már a kezdeti fázison túl van.
Ennek kivitelezése már a tavaly elkezdődött, idén folytatódik. A másik csomagban három csomakőrösi utca szerepel, ugyanazon munkálatokkal. „Ez esetben a dokumentációnkat elfogadták, jelenleg várjuk, hogy hívjon a minisztérium a szerződés aláírására. A harmadik csomagban Kovászna és Székelytamásfalva közti községi út modernizálása a cél. Itt a közbeszerzés zajlik jelenleg, de szeretnénk az idén kivitelezni, amennyiben lesz jelentkező a munkálatra.
– összegezte a polgármester.
Mindemellett kisebb útjavítási munkálatok is várnak már a következő hetekben az önkormányzatra. Az Electrica áramszolgáltató ugyanis a múlt év végén hét utcában a föld alá fektette a kábeleket.
– tette hozzá.
Szintén saját büdzséből szeretnének egy körforgalmat létrehozni a város sepsiszentgyörgyi bejárata felőli útkereszteződésben. Amint a polgármester mondta, sok baleset történik ott, és azokat szeretnék megelőzni. A dokumentáció elkészült, a közbeszerzés folyamata következik.
Az utcák korszerűsítése már tavaly elkezdődött
Fotó: Gyerő József
Az utak, utcák mellett más munkálatok is terítéken vannak. Ilyen például a közművesítés az épülő wellnesnél. Gyerő szerint a rájuk háruló munkálatok nagy részét szeretnék még idén befejezni, mint például a szennyvíz- és ivóvízhálózat csatlakoztatását.
– sorolta.
Az önkormányzathoz tartozó több épület is új külsőt és belsőt kap idén, így a polgármesteri hivatal mellett a Kőrösi Csoma Sándor Középiskola és az Avram Iancu iskola is. „A következő hetekben kiadjuk a munkakezdési utasítást az önkormányzat épületének teljeskörű felújítására. Amíg ez tart, ideiglenesen a kultúrotthon, valamint a gazdasági igazgatóság épületébe költözünk. Erről a napokban tájékoztatni fogjuk a lakosságot” – emelte ki az elöljáró.
Szintén az országos helyreállítási terv, azaz a PNRR által elnyert pályázatnak köszönhetően a Kőrösi Csoma Sándor Líceum A és B épületét is modernizálják. Amint a polgármester elmondta, ezt szakaszokban végzik majd, hogy ne álljon le az oktatás az intézményben.
Jelenleg is szerelik ezeket, amíg pedig beüzemelik, addig néhány osztály délután jár iskolába” – magyarázta. A napokban továbbá elkezdődik a munkálatok az Avram Iancu iskola 1-4 osztályosait befogadó épületének is korszerűsítése.
Mindezek mellett számos benyújtott pályázatot is számon tart az önkormányzat, amelyekről még nem tudni, hogy nyertesek lesznek-e. Amint az elöljáró kiemelte, a prioritás az év során biztos fog változni, hiszen mindig akadnak problémák egy-egy munka kapcsán – közigazgatási akadályok, engedélyeztetés stb.
– hangsúlyozta Gyerő.
A kovásznai tanács idénre nem emelt az adókon, csupán a kötelező, inflációs értékkel – 10 százalékkal. Ha a polgárok március 31-ig letudják kötelességüket, abban az esetben azonban 10 százalék kedvezményben részesülnek.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
szóljon hozzá!