
Kedden lezárták, szerdától ismét van ügyfélfogadás a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalban. Archív
Fotó: Bartos Lóránt
Szerdától újra fogadják a polgárokat a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalban, ám kedden bezárták, miután kiderült, hogy egyik alkalmazott megfertőződött koronavírussal.
2020. augusztus 19., 11:122020. augusztus 19., 11:12
2020. augusztus 19., 11:172020. augusztus 19., 11:17
A városháza egyik alkalmazottja pénteken jelezte, hogy kapcsolatba került egy fertőzöttel. Ezt követően már nem ment be a hivatalba, elkülönítésbe vonult, és elvégeztette a koronavírus-tesztet. Ennek eredményét hétfőn este kapta kézhez, kiderült, hogy ő is megfertőződött.
Kedden a polgármesteri hivatal épületét lezárták, fertőtlenítettek, közben az ott dolgozókat tesztelték. A többi alkalmazott eredménye negatívnak bizonyult.
Mivel napi szinten több százan fordulnak meg az épületben, muszáj volt azt a döntést meghozni, hogy nem engedjük be a hozzánk érkezőket. Elnézést szeretnénk kérni azoktól az ügyfelektől, akik nem tudták intézni ügyeiket, úgy éreztük helyesnek és felelősségteljesnek, hogy egy napra bezárjuk a hivatal ajtaját.
– tette közzé Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a Facebook-oldalán. Az elöljáró arra kéri a polgárokat, vigyázzanak magukra, családjaikra és felelősséggel kezeljék a kialakult helyzetet.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!