
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Több útlezárás is lesz az elkövetkező napokban Kovászna megyében, ugyanis második kiadásához érkezett a kizárólag autóklasszikusok számára szervezett Romanian Historic Rally – adják hírül a szervezők.
2021. június 22., 11:222021. június 22., 11:22
2021. június 22., 11:242021. június 22., 11:24
A Román Autósport-szövetség égisze alatt szervezett autóverseny miatt, 23-án, szerdán a Sepsikőrispatakot Középajtával összekötő 121A jelzésű megyei utat zárják le 10:30-tól 15:30-ig, majd csütörtökön ismét 9:30-tól 13 óráig.
Ugyancsak csütörtökön a Papolc és Komandó közötti útszakasz is lezárásra kerül 11 órától 15 óráig, majd pénteken 10-től 14 óráig.
Zágonbárkány és Zágon között a 13E jelzésű országút egy 7 kilométeres szakaszát zárják el a forgalom elől szintén pénteken 10 és 13 óra között.
A Kovásznát és Komandót összekötő községi úton sem lehet majd közlekedni csütörtökön 11 és 13 óra, valamint 13:30 és 16 óra között.
Ezen kívül az erdei utakon is zajlik majd az esemény, így csütörtökön Mica Siriunál nem lehet majd közlekedni 13:30 és 18:00 óra között, valamint pénteken 13:30 és 18 óra között sem.
Zabratónál csütörtökön 15 és 18 óra között lesz útlezárás, pénteken pedig a 16:30 és 19 óra közötti időszakban. Halom pataknál pénteken 10:30-tól 16-ig lesz tilos a közlekedés az autósforgalom számára.
A hamarosan startoló versenyen 22 belga és francia versenyző vesz részt veterán autókkal.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!