Hirdetés
Hirdetés

Kiütötték egymást a ringből a kis magyar pártok, így lazán nyert a nevető harmadik

Kádár Imola és Kolcza István •  Fotó: Bodor Tünde

Kádár Imola és Kolcza István

Fotó: Bodor Tünde

A két kis magyar párt összefogásának elmaradása azt is eredményezte, hogy a Kovászna megyei önkormányzatban a magyar ellenzék képviselői helyett két AUR-os tanácsos foglalhat helyett – nyugtázta keserű szájízzel Kolcza István, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Kovászna megyei szervezetének elnöke.

Bodor Tünde

2024. június 13., 15:572024. június 13., 15:57

Már 2020-ban belátták, nincs helye három magyar pártnak az erdélyi politikai porondon, ezért is kezdeményezték akkor az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúzióját (amelyből az EMSZ lett). Az, hogy – önhibájukon kívül – most nem jött létre sem megyei, sem országos szinten megegyezés a Magyar Polgári Erő pártjával (MPE), azt eredményezte, hogy egymást ütötték ki a megyeszékhelyi és a megyei tanácsból, így helyettük a román ellenzék jutott be – tekintette át a kudarcos szereplés előzményeit és következményeit Kolcza István. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy

a választásokon való magas részvétel sem volt számukra előnyös.

Az az EMSZ-nek is elégtétel, hogy az RMDSZ-szel való összefogás (azaz a külön jelöltek indításáról való lemondás) eredményeképpen Nagyborosnyón sikerült a PSD-s polgármester helyett a magyar jelöltet helyzetbe juttatni, Bölönben viszont vesztett a magyar polgármesterjelölt roma párti (Pro Európa párti) ellenfelével szemben, mert az MPE indult a versenyben – emlékeztetett.

Itt az ideje az újratervezésnek

„Újratervezés következik, és remélhetően 2028-ban már közösen lép fel majd a magyar ellenzék” – summázott Kolcza, ugyanakkor arra biztatva választóit, támogatóit, hogy az őszi elnöki és parlamenti választásokon ismét járuljanak az urnákhoz.

Megyei szinten az EMSZ-nek 34 önkormányzati képviselője lesz ősztől: Gidófalván, Uzonban, Zabolán, Nagyajtán, Csernátonban 1–1 jelöltet sikerült bejuttatni a helyi tanácsba, Baróton, Baconban, Vargyason 2-t, Kézdivásárhelyen és Dálnokon 3-at, Kézdiszentkereszten, Illyefalván és Ozsdolán 4-et, Szentkatolnán 5-öt. Ugyanakkor az illyefalvi független, illetve ozsdolai RMDSZ-es polgármesterjelölt támogatása fejében egy-egy alpolgármesteri székre van ígéretük e helységekben – jelentette ki Kolcza.

Hirdetés

A sajtóeseményen Kádár Imola, az EMSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke elmondta, konstruktív kampányra törekedtek, amelyben nem is ígértek megvalósíthatatlan, illetve már folyamatban levő dolgokat, „mint mások”. Tudomásul veszik, hogy a többség szerint csak az RMDSZ vezethet.

Idézet
Számunkra siker az is, hogy az emberek felmérték, önkormányzati szinten verseny van, de ha a magyarság képviselete a tét, nem is kérdés az összefogás a helyhatósági és EP-választásokon

– nyilatkozta a városi szervezet elnöke. Másrészt Kádár Imola és Kolcza István egyaránt belátta, az emberek fejében zavart okozott annak tisztázása, hogy most az ellenzékiek közül ki melyik pártot is képviseli, mi a helyzet a kis magyar pártokkal.

A két EMSZ-es vezető őszig folytatja munkáját a sepsiszentgyörgyi városi tanácsban (melyben azután kizárólag RMDSZ-es tanácsosok lesznek), és továbbra is támogatják a közösség érdekeit, illetve a város fejlődését szolgáló kezdeményezéseket – fogalmazott Kádár Imola.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés