
Fotó: Olvasónk felvétele
Nagy méretű sikló kúszott péntek délután a sepsiszentgyörgyi Kauflandban a paradicsomos ládákon. A vásárlók nem estek pánikba, értesítették a nagyáruház ügyfélszolgálatát, akik a biztonsági őr segítségét kérték – számolt be portálunknak egy szemtanú, aki lefotózta a hüllőt, és a Facebookon tette közzé a képet.
2019. augusztus 23., 18:192019. augusztus 23., 18:19
2019. augusztus 23., 19:552019. augusztus 23., 19:55
Az esetről értesítettük Sikó Barabási Sándort, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetőjét, aki a fénykép alapján megerősítette, hogy
Az ügyben kerestük a Kauflandot, hogy megkérdezzük miként került a sikló az üzletbe, a válaszukat természetesen közölni fogjuk.
Törökországból, egy fügeszállítmánnyal érkezett a sikló
Néhány perc alatt megoldották a helyzetet – tájékoztatott megkeresésünkre Daniela Spiridonescu a Kaufland PR-igazgatója. Arra nem tért ki, hogy pontosan mi történt a siklóval. Hangsúlyozta, az árut azonnal visszavonták, a helyszínt kitakarították, és az üzletben helyreállították a higiéniai standardokat. Az első vizsgálatok során azt derítették ki, hogy a kígyó a Törökországból leszerződött, friss fügét tartalmazó dobozból kúszott elő. A Kaufland minden üzletéből visszavonta a friss fügeszállítmányt, felvették a kapcsolatot a törökországi beszállítóval, magyarázatot kérve. Jelenleg a beszállítótól érkező minden dobozt egyesével átvizsgálnak, és a füge, ami szombattól kapható lesz a cég üzleteiben, minden előírásnak megfelelő, biztonságos lesz – ígérik. Belső ellenőrzést is elrendeltek a beszállító és üzlet közötti láncon, megtesznek mindent, hogy kiderítsék, miként történt ez az eset – írta megkeresésünkre a kommunikációs igazgató.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
2 hozzászólás