
Sajátos, kortalan értékek válnak közkinccsé a székelyudvarhelyi fotós munkája által
Fotó: Beliczay László
Európai Polgár díjat kapott a székelyudvarhelyi Dávid Botond fotóművész Geofolk című kezdeményezése, amelynek célja a világ népviseleteinek bemutatása. A díjra idén csak Romániából több mint húsz pályázót jelöltek – a strasbourgi elbíráló bizottság végül a székelyudvarhelyi fotósét választotta.
2021. augusztus 02., 10:342021. augusztus 02., 10:34
2021. augusztus 02., 15:092021. augusztus 02., 15:09
Módszeresen, tipológiai szempontok szerint 2014 óta készít viseletfotókat a székelyudvarhelyi Dávid Botond. Geofolk nevű kezdeményezéséről a székelyföldi közönség már többször hallott, most azonban, a díjnak köszönhetően Európai Unió-szerte mindenhol ismertté vált.
„A díjra Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő terjesztette fel a projektet még tavasszal” – tudtuk meg Dávid Botondtól, a fotós projekt ötletgazdájától. Elmondása szerint
Húsznál is több szervezet, egyesület projektjét ajánlották díjazásra Romániából, ebből négy jutott ki Strasbourgba, és úgy hozta a sors, hogy a Geofolk került ki győztesként közülük – magyarázta a fotós.
Fotó: Beliczay László
A díjat a fotós nem csupán elismerésként, hanem elvárásként éli meg. „A lényeg ezután kezdődik, eddig kaptam vállveregetést, de ez már kötelesség, egyfajta küldetés” – mondta.
„Legutóbb Bulgáriában jártam így, ahol egy szervezésen belül 18 település több mint 40 viseletét tudtam megfényképezni, és volt, aki csak azért jött oda, hogy lásson egy »európai polgárt«. Köszönhetően a helyieknek, a tervezettnél legalább ötször nagyobb anyaggal tértem haza” – mesélte Dávid Botond. A fotós nemsokára Szerbiába megy gyűjteni, szintén meghívásra. Jövőbeli terveit célzó kérdésünkre Dávid Botond summásan válaszolt: „Ez egy olyan munka, mint megszámolni a csillagokat. Amikor kivilágosodik, vársz egy kicsit, este kezded elölről.”
Fotó: Beliczay László
Fotók tízezrei
Dávid Botond százezernél is több fotót készített már népviseletekről, ebből szerinte mintegy harmincezer hasznos, ennyit dolgozott fel. A Geofolk viseletfotókból összeállított, több mint 1700 darabot számláló, 55 országból származó népviseleteket bemutató kiállítást Székelyudvarhelyen mutatták be tavaly októberben. A tárlat azóta vándorkiállításként járja a Kárpát-medencét. Jelenleg Veszprémben van, innen Mohácsra költözik majd – tudtuk meg a fotóstól.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!