Kevesen látogatták a szavazókörzeteket

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A Csíki-medencében helyszíni körképünk szerint igen gyér részvétel mellett telt el a délelőtt a romániai elnökválasztás második fordulójában.

Létai Tibor

2009. december 06., 18:592009. december 06., 18:59

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A települések választási körzetei kongtak az ürességtől, csak hébe-hóba tért be a helyi szavazókörzetbe néhány választani szándékozó személy. Terepszemlénk során érezhető volt az emberek többségének érdektelensége.Több megkérdezett szerint nincs nagy tétje a választásnak, hisz, amint egy csíszentmártoni idősödő gazda fogalmazott: „az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz”.

Csíkszentmártonban 12 óráig a szavazásra jogosult 1776 választópolgár alig tíz százaléka adta le voksát. „Alacsony a választási kedv” - mondta Gergely Anna jegyző. Az első fordulóban dél körül már húsz százalékos volt a részvételi arány. A mise előtti és utáni percekben szoktak leginkább jönni az emberek, de most ezekben az időpontokban is kevesen térnek be szavazni – fogalmazott a jegyző.

Csíkszeredában az 1-es számú választási körzetet látogattuk meg, ahol a bizottság tagjai szintén az alacsony részvételre panaszkodtak. Néhányan, akik mégis betértek a szavazókörzetbe, határozott véleménnyel rendelkeztek, ki a változás reményében szavazott, ki pedig azért, mert elégedett az eddigi eredménnyel.

„Nagyon gyenge pillanatnyilag a részvétel, de az urnazárásig még változhat a helyzet” - nyilatkozta Burista Csilla, az 1-es számú körzet választási bizottságának elnöke. A körzet 1684 szavazásra jogosult állampolgárából 13 óra környékén 280 szavazott. „A múltkor ebben az időpontban már jóval többen leadták voksukat” – nyilatkozta az elnök. Az utca emberénél érdeklődve, többen azt válaszolták: nem voltak szavazni és nem is mennek, mint hangsúlyozták, egyszerűen nem volt választási lehetőség. Az egyikőjük pedig azt közölte, hogy reménytelen az ország helyzete és ezért elhagyni készül az országot, számára tehát teljesen mindegy, melyik politikus kerül hatalomra.

Az RMDSZ Csiki Területi Szervezete által a Csíki-medence településein mért eredmények szerint, délután kettő órakor a második fordulóban a választási részvétel egyedül Tusnádfürdőn haladta meg a 28 százalékot. A választási kedv szempontjából a második helyen Gyimesfelsőlok állt 22,38 százalékos részvétellel, harmadik helyen pedig Kászonaltíz 21,93 százalékkal. A 14 órakor mért eredmények alapján még Tusnádfalu és Csíkrákos haladta meg kevéssel a húsz százalékos részvételi arányt. A legrosszabb részvételi aránnyal Csíkszentdomokos büszkélkedhetett, 11,32 százalékkal.

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
2026. november 02., hétfő

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában

Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés

A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

2026. október 31., szombat

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő

Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő
Hirdetés