
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Az út mellett állomásozó szekérnek ütközött egy másik lóvontatású jármű vasárnap délután Sepsiszentgyörgy közelében. Két kiskorú megsérült.
2020. október 12., 18:442020. október 12., 18:44
A helyszínre siető közlekedésrendészek megállapították, hogy a lovasszekér Sepsiszentgyörgy irányából Árapatak felé tartott, amikor elsodort egy másik, az úttest mellett álló szekeret. Az ütközéstől a ló megrémült, a szekérből pedig kizuhant a rajta ülő két fiú. A 10 és 11 éves gyerekeket kórházba szállították, kisebb sérüléseket szenvedtek. A két szekerest szondával tesztelték, nem fogyasztottak alkoholt. A vizsgálatot gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt folytatják.
XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése továbbra is szabályosan zajlik a római Gemelli-kórházban. Az orvosi jelentés szerint a mellkasröntgen a megoperált tüdő megfelelő regenerálódását mutatta, a rutinvizsgálatok eredményei normálisak.
Több halálos áldozattal járó közúti baleset történt az év első kilenc hónapjában, mint a tavaly ugyanebben az időszakban Hargita megyében. A rendőrségi adatok szerint a gyorshajtás, az alkoholfogyasztás és a figyelmetlenség áll a főbb okok között.
Konkrét intézkedésekkel kell védeni a pedagógusok tekintélyét és az iskolai biztonságot, a tanároknak pedig tudniuk kell, hogy számíthatnak az intézmények támogatására, ha munkájuk során bántalmazzák őket – jelentette ki az oktatási miniszter.
A munkába önként visszatérő szülők a gyermek életkorától függően további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat, a két év alatti gyermeket nevelő anyákat pedig mentesítenék az egészségbiztosítási járulék (CASS) fizetése alól.
Mi a feladata egy történelmi filmnek, milyen várt és váratlan hatásai voltak a Hunyadi-filmsorozatnak? – többek között erről is beszélt Bán János, írói nevén Bán Mór, a film alapjául szolgáló történelmi regényciklus szerzője Sepsiszentgyörgyön.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok a Luca Niculescu-kormány miniszterjelöltjeit, az új kabinet beiktatásáról pedig kedden 14 órától kezdődő együttes ülésén szavaz a képviselőház és a szenátus.
Elvileg ugyan számos helyi adó és illeték kifizethető online, a gyakorlatban sok településen a virtuális ügyfélszolgálati ablakig sem jut el az adófizető, az ablak ugyanis nem létezik. Sok pénzt veszíthetnek ez miatt az önkormányzatok.
Nagy volt az érdeklődés a pénzügyminisztérium csütörtöki állampapír-aukcióján: a befektetők a meghirdetett összeg ötszörösére, mintegy 2,5 milliárd lejre nyújtottak be ajánlatot – számolt be Facebook-oldalán Alexandru Nazare.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
szóljon hozzá!