
Fotó: Albert Eszter
Egy év kihagyás után idén újra megszervezik a lelki feltöltődést nyújtó ökumenikus keresztény rendezvényt, a FeltöltŐt Gyergyószentmiklóson.
2021. június 04., 16:282021. június 04., 16:28
2021. június 04., 16:532021. június 04., 16:53
Június 25–27. között tartják idén a FeltöltŐ nevet viselő ökumenikus keresztény rendezvényt. 2019 nyarán nagy sikere volt az első kiadásnak, akkor közel nyolcezer ember vett részt a gyergyószentmiklósi rendezvényen. A szervezők remélik, hogy idén is szép számban lesznek feltöltődni vágyók.
– mondta el az esemény szervezője, Kántor Boglárka, hozzátéve, hogy két nagyszínpadon, a Virág-negyedben és a főtéren párhuzamosan lesznek a rendezvény mindkét napján dicsőítő koncertek, és nem feledkeznek meg a gyerekekről, családokról sem.
Őket a „Szabadidőparkba” várják, ahol a gyerekek számára különböző foglalkozásokat biztosítanak, és egy nagy ledfalon lesznek kivetítve a koncertek, rendezvények, így azokat a szülők is figyelemmel követhetik – fejtette ki a szervező.
A rendezvény csúcspontja az ökumenikus istentisztelet lesz, amelyet ezúttal is a Virág-negyedben, szabadtéren tartanak meg, június 27-én déli 12 órától. A háromnapos lelki feltöltődést hozó rendezvény szervezői karitatív jelleget is biztosítanak az eseményeknek azáltal, hogy nemes célra várnak felajánlásokat.
– mondta el Kántor Boglárka.
Az Isten dicsőítését és lelki feltöltődést nyújtó esemény részletes programja a feltolto.ro weboldalon tekinthető meg.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!