
Fotó: Suciu Cristian
Medve randalírozott szombaton hajnalban Gyergyószentmiklós határában. A Gyilkóstó felé vezető úton egy pisztrangászatnál okozott jelentős kárt, közel egy tonnányi hal veszett oda.
2022. szeptember 17., 14:552022. szeptember 17., 14:55
Péntek este Ro-Alert vészhelyzeti üzenetben értesítették Gyergyószentmiklós lakosságát, hogy a medve ólálkodik a Gyilkostó sugárúton. Az első bejelentés este kilenc óra környékén történt, tudtuk meg Len Emil alpolgármestertől, aki elmondta az illetékes hatóságokkal ő is kivonult a helyszínre, hogy befogják a vadat, amely már napok óta félelemben tartja a város szélén élőket.
– mondta az alpolgármester.
Fotó: Suciu Cristian
A környéken sok hétvégi ház van, többen életvitelszerűen élnek ott. A héten több alkalommal is betört a medve néhány magánterületre, gyümölcsfákat, kerítéseket rongált meg, hetekkel ezelőtt szintén magánterületen kaptárokat dézsmált meg.
Valószínűleg hajnal környékén tért vissza az erdőből a medve, amikor a 3-as kilométernél lévő pisztrangászatot vette célba, ahol jelentős kárt okozott. Három medencét tört össze, egyet csak megrongált, abból sikerült menteni a halállományt, de a kár így is jelentős, hiszen közel egy tonna hal veszett oda – tudtuk meg a vállalkozás egyik alkalmazottjától.
A történteket Len Emil alpolgármester is szemrevételezte, majd elmondta, amennyiben sikerül befogni a vadat, annak áthelyezése van kilátásban. Hozzátette, sajnos az ősz, majd később a tél beálltával egyre több ilyen esetre lehet számítani.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
1 hozzászólás