
A tavalyi sétakerékpározás során Kézdivásárhely főterén is megpihentek
Fotó: Lucian Mîndruță/Facebook
Harmadik alkalommal szervez háromszéki sétakerékpározást az Oklándon neki adományozott „tiszteletbeli székely” címet is büszkén vállaló Lucian Mîndruță közismert bukaresti újságíró. A tervezett útvonal ezúttal Kovászna gyógyfürdővárosból Bodzafordulóig vezet.
2023. szeptember 12., 20:202023. szeptember 12., 20:20
Az október 7-re tervezett háromszéki biciklitúra jeligéje a jó közérzetre, jó hangulatra utal („Sesiune de stare de bine”), versenyjellege nincs. A 72 kilométeres táv Zágont, Zágonbárkányt, illetve – visszafelé – Nagypatak és Nagyborosnyó településeket érinti.
Iratkozni, jelentkezni 2023. október 1-jéig, pontosan éjfélig lehet az interneten kitölthető, beküldhető nevezési lap révén.
Közlekedésbiztonsági okok miatt legfeljebb 150 tagú csoportot fogadnak, előny tehát a jó idejében történő feliratkozás. A távolabbról érkezők a visitcovasna.com honlap segítségével találhatnak szállást.
A kerékpáros promenádon való közvetlen részvételre feljogosító tanúsítványokat, rajtcímkéket október 6-án 17 órától 20 óráig lehet átvenni a Kovászna városi turisztikai irodánál (Egyesülés utca 2. szám), vagy másnap, a biciklitúra napján 8 órától 9.45-ig a helyi Clermont Hotel előterében. A szervezők – élükön a korábban a székely zászló használati joga mellett is kiálló Lucian Mîndruță újságíróval – rámutatnak, az előző két túra sikere is azt üzeni, a háromszéki kerékpáros akcióknak folytatódniuk kell.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!