
Számos, a humort nem nélkülöző és hagyományörő programon lehet részt venni a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék újabb találkozóján. Archív
Fotó: Székely Góbé Találkozó/Facebook
Humorral ötvözi a népi kultúrát a Székely Góbé Találkozó második kiadása, amelyet augusztus 12–15. között a Csíkszentgyörgy községi focipályán tartanak. Nevettető előadásokon, néptáncbemutatókon, koncerteken és sok egyéb programon vehet részt a rendezvényre kilátogató érdeklődő.
2022. augusztus 10., 12:182022. augusztus 10., 12:18
2022. augusztus 10., 15:442022. augusztus 10., 15:44
Másodjára szervezik meg a Székely Góbé találkozót Csíkszentgyörgyön, a rendezvényen
– számoltak be szerdai sajtótájékoztatójukon a szervezők.
Vitos Imre, a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék társulat tagja elmondta: valamikor a fellépéseik alatt került szóba, hogy jó lenne egy góbé-találkozót szervezni. Ebből nőtt ki a háromnapos rendezvény, amelynek 2019-es első kiadásán több mint tízezren vettek rész.
– mondta el kérdésünkre Szabó Kamilla, a község önkormányzatának munkatársa. A rendezvény programját Réti Zsófia Csíkszentgyörgy polgármestere ismertette. Mint elhangzott:
Idén négynaposra tervezték a találkozót: péntektől vasárnapig kulturális programokkal, hétfőn délben pedig ünnepi szentmisével zárják a rendezvényt a Pósa-hegyi Nagyboldogasszony-kápolnánál.
A részletekről és a teljes programról a Székely Góbé Találkozó Facebook-oldalon lehet tájékozódni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!