
Fotó: Vargyasi Levente
Nyugágyakkal, napernyőkkel vette körül a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a főtér prefektúra előtti, befejezetlen, homokos részét, biztonságos, barátságos homokozót alakítva ki a gyerekeknek.
2019. augusztus 15., 19:452019. augusztus 15., 19:45
A városvezetés négy évig próbálkozott, hogy erre a részre elkészítsék a megálmodott Sárkánydombot, ám
A helyi román szervezetek ugyanis attól tartottak, hogy az akadályozza a rálátást a románok szimbólumának tartott Mihai Viteazul szoborcsoportra.
Fotó: Vargyasi Levente
Fotó: Vargyasi Levente
Így a prefektúra és a megyeház előtti teret lekövezik, a szintkülönbség áthidalására egyik szélétől a másikig lépcsősort építenek, két háromszögű zöldövezetet is kialakítanak, és az autós bejárást is megoldják. A prefektúra erre a tervre rábólintott, de
Fotó: Vargyasi Levente
A városháza ezeket a feltételeket elfogadta, az önkormányzat megszavazta a tervet. A tervek, az engedélyeztetés és a kivitelezés mintegy kilenc hónap alatt jár le, a beruházás összköltsége 2,2 millió lej.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!