
Idén sem lesz hiány programokból a Farkaslaki Szenes Napokon. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Két év kihagyás után pénteken kezdődik a Farkaslaki Szenes Napok, amely több kulturális programmal, sporteseménnyel, vetélkedővel várja az érdeklődőket, esténként pedig anyaországi és erdélyi zenekarok koncertjétől lesz hangos a Kalonda-tető szeptember első hétvégéjén.
2022. szeptember 01., 20:492022. szeptember 01., 20:49
2022. szeptember 02., 13:252022. szeptember 02., 13:25
A rendezvény első napján, pénteken este hat órától hallható lesz a 6Chapter zenekar, majd Pittyes2es és Gyufa szórakoztatja a közönséget, ezt követően fél kilenctől ByeAlex és a Slepp koncertezik, őket fél tizenegykor Zorall nevű magyar rockegyüttes váltja.
A Kalonda-tetőn sem áll meg az élet, ugyanis tizenegytől egészen délután öt óráig lovas programokkal várják az érdeklődőket, majd öt órától ünnepélyesen is megnyitják a rendezvénysorozatot. Fél nyolctól a Terra Siculorum, kilenctől Szikora Róbert és az R-Go, fél tizenegytől a Transylvanium lép színpadra.
Vasárnap kilenc órától egyéni sakkversenyt tartanak a farkaslaki általános iskolában, majd fél tizenegytől ünnepi szentmisére kerül sor, ezt követően pedig a templom előtti téren a szépkorúakat köszöntik.
Fél héttől a Snapsz Band, fél kilenctől pedig a Kowalsky meg a Vega zenekar lép fel, tíz órától pedig a hagyományos boksagyújtással zárul a programsorozat.
Állandó programokkal is készülnek: a gyerekeket foglalkozásokkal, ugrálóvárral várják, a fiatalok és felnőttek számára pedig az UIET Chillzone sátorban megteremtik a fesztiválhangulatot, hiszen
A huszadik alkalommal megszervezett Szenes Napok teljes programja ide kattintva, az UIET Chillzone sátrának programkínálata pedig itt is elérhető.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!