
Korábban tüntettek is az iskoláért. Archív
Fotó: Bíró Blanka
Újra felszólaltak a Kós Károly-iskola megszüntetése ellen a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület ellenzéki frakciójának tagjai a keddi rendkívüli tanácsülésen.
2017. augusztus 29., 19:012017. augusztus 29., 19:01
2017. augusztus 29., 19:012017. augusztus 29., 19:01
Tiltakozásuk hiábavaló, a többség már az év elején eldöntötte a kérdést, a keddi ülésen csupán technikai részletekről szavaztak, hogy a műhelyek bérleti szerződését átírják a most már pénzügyi központként működő Puskás Tivadar Szakközépiskola nevére, és a befogadó iskola folyósítja szeptembertől a Kós Károlyban dolgozók bérét.
Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei elnöke, sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő pert is indított a közigazgatási bíróságon, hogy a Kós Károly beolvasztására vonatkozó határozatot visszavonják, ám azt csak szeptemberben tárgyalja a bíróság, arra pedig az iskola-összevonás már gyakorlatban is megtörténik. A rendkívüli ülésen Bálint felrótta, hogy az iskolára vonatkozó határozattervezeteket az ülés előtt fél órával készítették el.
Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácstag pedig újra vehemensen támadta a városvezetést, mint fogalmazott, „hidegvérrel bezártak három iskolát”, a mezőgazdasági szakközépiskolát, a Perspektíva építészeti szakiskolát, és most a Kós Károly Szakközépiskolát.
– tette fel a kérdést az önkormányzati képviselő.
Sztakics Éva alpolgármester rámutatott, a Kós Károly-iskola által meghirdetett helyekre kevesen jelentkeztek, a tanintézet az új tanévet 262 diákkal kellene megkezdje, így a tanügyi törvény értelmében sem működhet önálló pénzügyi központként, mert ahhoz legalább háromszáz tanuló szükséges. Az épületét is megfelelően kihasználják, a felújítás után abban elemi iskolát hoznak létre, emlékeztetett az alpolgármester.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!