
Elhasznált úthálózat. A tervek szerint már csak 2023 végéig, azaz mindössze két és fél évet kell várni a felújításra
Fotó: Erdély Bálint Előd
Számos tényező akadályozza a fontosabb székelyudvarhelyi útszakaszok teljes felújítását érintő, uniós finanszírozású beruházás megvalósítását. A projekt elsődleges célja a károsanyag-kibocsátás csökkentése, valamint a gyalogos, biciklis, illetve elektromos tömegközlekedés térhódításának elősegítése lenne – csakhogy egyes munkafázisokra még a tervező sincs meg.
2021. augusztus 04., 11:092021. augusztus 04., 11:09
2021. augusztus 04., 12:502021. augusztus 04., 12:50
A határidő 2023. december 12-e, tehát eddig kell befejeződnie a munkálatoknak, tudtuk meg Albert Sándor városmenedzsertől; ezt a dátumot amúgy a városban több nagy méretű tábla is jelzi. Az összetett pályázat nemcsak teljes útburkolatcserét foglal magában, hanem célja a károsanyag-kibocsátás csökkentése, a mobilitás átalakítása, vagyis a tömeg-, biciklis és gyalogos közlekedés népszerűsítése. Ez „faltól falig javítást” feltételez, mondta a városmenedzser, amelyet egyrészt a II. Rákóczi Ferenc utcának a körforgalomtól a város végéig terjedő szakaszán hajtanának végre – ez a Mobilitás 1nevű pályázati terv. Emellett – a Mobilitás 2 keretében – további 16 másik utcán hajtanának végre teljes átalakítást.
– vázolta a terveket Albert Sándor.
Mindezek feltétele azonban az, hogy előbb a járószint alatti munkálatokat végezzék el. A városmenedzser szerint a gázvállalat már elég jól halad a szükséges munkálatokkal, a Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató projektjének megvalósíthatósági tanulmánya végső fázisban van, ezt az EU-s projektekért felelős minisztériumnak, majd Brüsszelnek is jóvá kell hagynia, ezt követően köthetik meg a finanszírozási szerződést. Albert értesülései szerint
Az Electrica Rt. áramszolgáltató által elvégzendő munka esetében azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Az első fázisban a beruházás által érintett útszakaszokon bekerülnének a föld alá a vezetékek, ez a II. Rákóczi Ferenc utca esetében jelenleg tervezés alatt van, a további 16 utcánál viszont még a tervezőt sem találta meg a vállalat. Folyamatos a kommunikáció a városvezetés és az Electrica Rt. helyi, megyei kirendeltsége között, csak „nehezen mozognak” – fogalmazott a városmenedzser. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között tartható-e az előírt dátum, Albert Sándor közölte, hogy
A tervezett munkálatok nem csak az útburkolat teljes felújítását eredményezik majd a város úthálózatának mintegy 12 kilométerén, lényeges átalakítás történne a tömegközlekedésben is. Ennek egy részét ugyanis – a pályázati követelményeknek megfelelően – elektromos buszokra állítanák át, jelezte Albert Sándor. Ehhez megállókat kell kialakítani, illetve kiírni majd a közbeszerzést a villanymotoros buszokra. A tervek szerint nyolc ilyen járművet vásárolnának, amelyek 3–4 útvonalon járnának felváltva – magyarázta a városmenedzser.
Nagy munkálatok, nagy összegek
Székelyudvarhely eddigi legnagyobb fejlesztési projektje keretében a Mobilitás 1-re, vagyis a II. Rákóczi Ferenc utca felújítását célzó projektre közel 28,5 millió lej áll a város rendelkezésére, ebből mintegy 22,5 millió európai uniós támogatás, 3,5 millió állami finanszírozás, 2,5 millió lej pedig az önrész. A Mobilitás 2 keretében hozzávetőleg 48 millió lejes költségkeretből 16 utca újul meg a tervek szerint: az uniós finanszírozás itt közel 39 millió lej, az állam mintegy 6 millió lejjel támogatja, az önrész pedig közel 3 millió lej – derült ki az Albert Sándor által ismertetett adatokból.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás