
Szelektíven gyűjtve kevesebb a szemét. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Kovászna megyében több mint húsz intézmény és – a szervezők reményei szerint – több ezer háromszéki vesz részt szombaton a Let’s do it világszintű szemétgyűjtő akcióban. Grüman Éva programkoordinátor a lécfalvi szemétlerakónál megtartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, eddig ezerötszázan jelentkeztek, de még péntekig mozgósítanak.
2018. szeptember 11., 19:272018. szeptember 11., 19:27
2018. szeptember 11., 19:302018. szeptember 11., 19:30
Háromszéken is az erdőszéleket, a folyóvizek partját takarítják meg, de mivel Kovászna megye az ország egyik legtisztább térsége, ezért
Az önkéntesek szombaton reggel kilenc órakor a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban találkoznak, a városban több helyszínen takarítanak, az Olt-folyó és a Debren-patak partján, Sugásfürdő és Előpatak felé az erdőkben, illetve a romák által lakott Őrkő negyedben. A megye több településén az önkormányzatok a tanintézetekkel karöltve szervezik meg az akciót.
Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója elmondta, az egyesülethez tartozó hulladékbegyűjtők és a lerakót működtető ECO Bihor is felkészült az akcióra, bármennyi szemetet ingyen elszállítanak és átvesznek. Kérdésünkre kifejtette,
Kifejtette, falvakon jelentősen csökkent a vegyes hulladék mennyisége, ami azt jelenteni, hogy egyre többen komposztálnak, szelektíven gyűjtenek. „Ha a különbözetet kihordanák az erdő szélére, térdig járnánk a szemétben, hiszen
– tudatta Ambrus József.
Amint arról beszámoltunk, a Let’s do it Romania! nevű civil szervezet azt tűzte ki célul, hogy az idei szemétgyűjtési akcióba a lakosság öt százaléka, azaz egymillió romániai ember kapcsolódjon be. Világszerte eddig 150 ország csatlakozott a környezetvédelmi akcióhoz.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás