
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Rátámadt egy kétbocsos anyamedve egy zágoni férfira hétfő délelőtt. A sérültet kórházba szállították, műteni kellett.
2021. június 21., 17:202021. június 21., 17:20
Kiss Ágoston zágoni polgármester lapunknak elmondta, a falutól néhány kilométerre bekerített telkek, kaszálók találhatók, ott támadta meg a saját területén tevékenykedő férfit a medve. Az áldozat a fején sérült meg, de el tudott menekülni, majd kerékpárral hazament, végül riasztotta a mentőket.
A mentőszolgálat tájékoztatása szerint 11 óra 20 perckor érkezett a segélyhívás, a beteg állapota stabil volt, koponyasérülései vannak, illetve a tarkóján sebesítette meg a vad. A zágoni önkormányzat átiratban kéri a környezetvédelmi minisztériumtól, hogy azonosítsák be a támadó medvét, és tegyék meg az óvintézkedéseket. Kiss Ágoston elmondta, Zágonban egy éve nem volt medvetámadás, de a napokban a községhez tartozó Papolcról jelezték, hogy két gazdaságban is háziállatokat pusztított el a medve. Idén Kovászna megyében ez az első alkalom, hogy emberre támadt a nagyvad.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
3 hozzászólás