
Fotó: Bíró Blanka
A szakadó eső ellenére több százan vettek részt péntek délelőtt Sepsiszentgyörgyön a turulszobornál megszervezett székely szabadság napi megemlékezésen. A sepsiszentgyörgyiekhez a kézdiszékiek is csatlakoztak, akik útban Marosvásárhely felé álltak meg a megyeszékhelyen.
2017. március 10., 16:112017. március 10., 16:11
2017. március 10., 16:162017. március 10., 16:16
Gazda Zoltán a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke emlékeztetett, hogy hivatalosan javasolta, hogy a teret nevezzék el a székely szabadságról, beadványáról a névadó bizottság kell döntsön. „Március 10-e próbatétel is. Ha nem leszünk elég sokan Marosvásárhelyen, csak utat nyitunk az újabb meghurcoltatásoknak, az ellenséges hatalom látja, hogy velünk bármit megtehet” – fogalmazta meg Gazda Zoltán. Kifejtette, a Székely Nemzeti Tanács nem kér sokat, csak annyit, hogy egy évben kétszer-háromszor „mozduljunk meg gyerekeink, unokáink jövőjéért”, az önkormányzatok pedig karolják fel a kezdeményezéseit.
„A szabadságért, a közösségünk jogaiért való kiállás most is aktuális, mert szimbólumainkat nem használhatjuk, nyelvi jogaink folyamatosan sérülnek, iskoláinkat elveszik, vezetőink, szervezeteink tevékenységét ellehetetlenítik” – fogalmazta meg Tóth Birtan Csaba. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere hozzátette, elsősorban jelenlétünkkel, szülőföldhöz szabott létünkkel, annak tiszteletére és szeretetére nevelt gyermekeinkkel, hagyományaink ápolásával tudunk tenni önmagunkért.
„Nem tehetjük meg, hogy csendben, egy eldugott teremben emlékezünk vértanúinkra, majd lehajtott fővel menjünk haza, mint ahogy azt a marosvásárhelyi helyi hatalom szeretné. A vértanúink emlékéhez akkor válunk méltóvá, ha mi is kiállunk a közösségünk jogaiért, vállaljuk követeléseinket minden viszontagság ellenére” – fejtette ki az elöljáró.
A megemlékezésen Bancea Gábor református lelkipásztor mondott áldást, közreműködött a Kónya Ádám Művelődési Ház férfidalárdája. A tömegben ott volt Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke is.
A megemlékezést követően öt autóbusszal, és több gépkocsival indultak a háromszékiek a marosvásárhelyi rendezvényre, és tiltakozó felvonulásra.
Jövő héten szavaz döntő házként a képviselőház az emelt medvekilövési kvótát előíró törvényről, ugyanakkor még mindig alá lehet írni az Agrosic Egyesület hasonló tárgyú beadványát, amelyet az államelnöknek és a kormánynak címeztek.
Tizennégy éve működteti Kovászna megye tanácsa az iskolatáska programot: az ajándéknak a gyermekek és szülők egyaránt örülnek. Eddig több mint 30 ezer iskolába induló gyermek kapta meg a felszerelt iskolatáskát.
Erdélyi filmpremiernek ad otthont szombaton az oltszemi Mikó-kastély: a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezésében az Edoardo Winspeare rendezte Vita mia – Az én életem című olasz filmet vetítik.
Még mindig lehet nevezni (szeptember 4. a határidő), és bár az utolsó napokban mindig nagyobb a pezsgés, már most látszik, hogy a korábbiaknál nagyobb az érdeklődés a Székely Vágta idei futamaira. Ma összeállt a rendezvény programja is.
Egy 54 éves sepsiszentgyörgyi férfit keres a rendőrség, aki szeptember 1-jén délután elindult munkahelyéről, de nem érkezett haza. A hatóságok szerint olyan információk merültek fel, amelyek alapján veszélyben lehet az élete vagy testi épsége.
Három nőt állítanak bíróság elé Kézdivásárhelyen, miután a vád szerint alkalmazottként összesen több mint 391 ezer lejt tulajdonítottak el munkáltatójuktól.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.
Öt különálló szakaszra osztják a tervezett Brassó–Bákó A13-as autópályát, amelynek teljes hossza mintegy 174 kilométer lesz. A nyomvonal Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt is érinti, Háromszéken pedig öt csomópont kialakítását tervezik.
Segítségre szorult egy kiskutya a kedd délelőtti kökösi tűzeset nyomán – számol be a Kovászna megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Bizonyos kategóriákba tartozó személyek alkalmazása után a vállalkozó szubvencióban részesülhet. Most pedig, mondhatni kivételesen, pénze is van erre a célra a munkaerő-elhelyező ügynökségnek.
szóljon hozzá!