
Az Országos Településfejlesztési Programban pályáznak a kommandói új iskola megépítésére. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, a prefektussal közösen elküldték a kormánynak az igénylésüket, kérve, hogy biztosítsák a kormány tartalékalapjából az új iskola megépítésére szükséges teljes összeget, vagyis 3,5 millió lejt.
2017. március 10., 21:382017. március 10., 21:38
2017. március 11., 19:512017. március 11., 19:51
Sevil Shhaideh miniszter később arról tájékoztatta őket, hogy a tartalékalapból nem tudják finanszírozni az iskola építését, ám azt javasolta, hogy pályázzanak a településfejlesztési programban. A március 17-i határidőig a megyei tanács szakmai segítségével a kommandói önkormányzat nyújtja be az iratcsomót.
A tanácselnök elmondta, elkészült az új iskolaépület látvány- és kivitelezési terve, a megvalósíthatósági tanulmány. A tájba illeszkedő terveket Szántó Emese és Stela Florea készítették.
Az új iskolát a régi, részben leégett épület helyére építik. Abban bíznak, hogy szeptemberig, az új tanév kezdetére elkészül. Odaköltöztetik majd az óvodát is, amely eddig helyhiány miatt egy másik ingatlanban működött.
Mint ismeretes, a kommandói iskola januárban egy kéményből kipattanó szikra miatt részben leégett. Tamás Sándor elmondta, magánszemélyektől eddig 85 ezer lej, 2400 euró és 1,7 millió forint támogatás gyűlt össze, ebbe nem számolták bele a magyarországi testvérmegyéktől, településektől, és a magyar kormánytól érkezett adományokat. A gyűjtést folytatják.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.
Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.
Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.
Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.
Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.
szóljon hozzá!