Törpe-vízierőmű épülhet Kommandón

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

„A rétyi Schweighofer fenyővágóhíd, és a kommandói Kis Mányicska völgyében felállított fúrótorony után, újabb környezetpusztító projektet készülnek elindítani Háromszéken” – közölte portálunkkal Toró Attila az Indigó csoport tagja.

Szabó Enikő

2014. július 25., 20:172014. július 25., 20:17

2014. július 25., 20:182014. július 25., 20:18

A környezetvédelmi civil csoportosulás értesülései szerint megépülhet az első háromszéki mikróerőmű, hiszen a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatal honlapján július 21-én megjelent az az információ, miszerint a sepsiszentgyörgyi Abies Energy kft. környezetvédelmi engedély kibocsátását igényelte a Kommandó melletti Nagy-Bászka patak völgyébe tervezett törpe vízerőmű építéséhez. Eszerint egy vízbefogót építenének a Nagy-Bászka patakra, majd 3548 méteren vezetnék el a patak vizének egy részét, a vízfolyás partján földbe ásott 900 milliméter átmérőjű csövön keresztül, a törpe-vízerőmű turbinájáig.

Mivel a terület, melyre  a törpe-vízerőmű építését tervezik, közigazgatásilag Kovászna megyéhez tartozik, a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatal július 25-re hívta össze azt az bizottságot, amely az ipari és egyéb beruházások környezetvédelmi besorolásáról dönt, azonban a Nagy-Bászka a Bodza-Ialomiţa vízügyi fennhatósága alatt áll, első lépésben az ő tisztük megadni, vagy megtagadni az engedélyeztetést – szögezte le Gheorghe Neagu. A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója elmondta: a pénteki bizottsági ülésen csak előzetes tárgyalások zajlottak, és újabb kiegészítéseket kértek a dokumentációhoz, az engedélyeztetésről csak a környezeti hatástanulmány és a közmeghallgatás eredményének függvényében döntenek. Az igazgató szerint a megye első mikróerőműve esetében szerencsés a helyválasztás, mert főként az út mentére tervezett vezeték nem halad át Natura 2000-es területen és nem károsítja a környék flóráját és faunáját.

„A mostanában zajló  környezetromboló beruházások össztűzében ne legyenek senkinek illúziói arról, hogy a döntéshozókat érdekli a közösség érdekeinek védelme. A környezetvédelmi hivatal futószalagon adta meg az engedélyeket a rétyi favágóhídhoz és a fúrótoronyhoz is, valószínűleg nem rajtuk fog múlni ennek az új engedélynek a kiadása” – magyarázta Toró. Szerinte úgy az  Úz-Völgyében, mint a Vargyas patak felső folyására tervezett erőmű esetében felmérhetetlen környezeti kár keletkezett, viszont a Nagy-Homoród mellé tervezett erőmű építkezési munkálatait a helyi lakosoknak egyelőre sikerült felfüggesztetniük. Hozzátette: a két nagy környezetvédelmi szervezetet, a WWF-et és Greenpeace-t az ország számos hegyi patakára telepített törpe vízerőművek nyomán keletkezett környezeti kár arra késztette, hogy a helyi lakosok mellett, aktívan bekapcsolódjanak a hegyi patakok megmentéséért folytatott harcba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban

November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Több mint egymillió euró pénzmozgásait vizsgálják pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt Kovászna megyében

Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.

Több mint egymillió euró pénzmozgásait vizsgálják pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt Kovászna megyében
2026. november 03., kedd

Mi lesz a beépített erkélyekkel az új építésügyi törvény nyomán?

Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.

Mi lesz a beépített erkélyekkel az új építésügyi törvény nyomán?
2026. november 03., kedd

December 24-e is munkaszüneti nap lesz Magyarországon

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

December 24-e is munkaszüneti nap lesz Magyarországon
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Villanypásztor alatt nyúlt át a medve, és megsebesített egy embert

Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.

Villanypásztor alatt nyúlt át a medve, és megsebesített egy embert
2026. november 02., hétfő

Házi őrizetbe került a rendőrök elől menekülő, kiskorú sofőr

Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.

Házi őrizetbe került a rendőrök elől menekülő, kiskorú sofőr
2026. november 01., vasárnap

Minden feltétel adott, már csak pénz hiányzik a Hydrokov által tervezett nagy munkálatokhoz

Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.

Minden feltétel adott, már csak pénz hiányzik a Hydrokov által tervezett nagy munkálatokhoz
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Háromszék pulzusát vizsgálta az indiai nagykövet

Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.

Háromszék pulzusát vizsgálta az indiai nagykövet
2026. október 30., péntek

Forgalomkorlátozásra kell számítani a sepsiszentgyörgyi temetők környékén

Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.

Forgalomkorlátozásra kell számítani a sepsiszentgyörgyi temetők környékén
2026. október 29., csütörtök

Megtalálták a Málnásfürdőről eltűnt kiskorút – frissítve

Egy 16 éves, málnásfürdői lány megtalálásához kéri a lakosság segítségét a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Megtalálták a Málnásfürdőről eltűnt kiskorút – frissítve
Hirdetés