
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
A helyi általános és középiskoláinak a felvonulásával kezdődött a március 15-i főtéri ünnepség, amelyen tízezres tömeg vett részt.
2013. március 15., 15:132013. március 15., 15:13
2013. március 15., 15:192013. március 15., 15:19
Hideg időben, erős széfúvásban és enyhe havazásban került sor Kézdivásárhelyen a nemzeti ünnepre. A főtéri látványos felvonulás idén színesedett, hiszen az iskolák után a hagyományőrző lovashuszárok csapatait is felvonultak, élükön Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével, Tamás Sándor megyei tanácselnökkel, Olosz Gergely szenátorral és Fejér László Ödön képviselővel. Őket a Kádár László huszárőrnagy vezette XI. Székely Határőr Huszárezred huszárai követték, majd a torjai hagyományőrző csapat következett Daragus Attila hagyományőrző huszárkapitány, torjai polgármester és Hatos Mihály huszárfőhadnagy, tábori lelkész vezetésével. Utánuk a helyi és magyarországi hagyományőrző csoportok vonultak fel, így meg lehetett csodálni a Vetró András százados vezette XV. Határőrség és Hagyományőrző Csapatot, a Szegedi 3-as Honvédzászlóaljat, a Boldizsár Béla százados által kommandírozott XV. Székely Határőr gyalogezred bélafalvi szakaszát. Mellettük felvonultak a tápióbicskei tüzérek és a XV. Székely Határőr gyalogezred gelencei szakaszának tagjai is.
Óriási magyar zászlók
Nagy sikert aratott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai által vitt óriási magyar lobogó, de a kézdiszentléleki, óriási magyar zászlókkal felvonuló lovasok is hatalmas tapsot gyűjtöttek be.
Az ünnepi beszédek sorozatát Bokor Tibor polgármester nyitotta meg, aki az 1848-as szabadságharc fontosságát és üzenetét fogalmazta meg, elsősorban a fiataloknak címezve mondanivalóját. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében elmondta: egy-egy közösségnek, nemzetnek és nemzetiségnek alapvető jogai vannak, amit az Európai Unió is szavatol, ezt a román ajkú polgárok is meg kellene értsenek. „Mi nem egy sosem hallott, sosem látott dolgot kérünk, hanem olyan jogokat kérünk, követelünk amelyek emberi jogok egy közösség szintjén. Tehát amikor mi a szabadságunkhoz, a jogainkhoz, a nemzeti önazonosságunkhoz ragaszkodunk, akkor emberi jogainkhoz ragaszkodunk” – mondotta Semjén, aki beszédének végén Magyarország szeretetét és megbecsülését is tolmácsolta. A KDNP-s politikus afölötti örömének is hangot adott, hogy Budapestről az Országházon kifüggesztett székely lobogó alól indulhatott Erdélybe, és Kézdivásárhelyen is egy székely zászló alá érkezhetett meg.
A kétórás ünnepség zenés-verses kultúrműsorral és az ágyúöntő berecki szabadságharcos Nagyvarjasi Oláh Sándor által készített emlékművének a megkoszorúzásával ért véget. A rendezvényen nagy számban voltak jelen a bukaresti hírcsatornák muntakársai, ők szemmel láthatóan a székely és magyar zászlókra „vadásztak”, jóllehet több felvonulónál volt román trikolór is.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!