
Fotó: Gecse Noémi
Több tolvajt azonosítottak az elmúlt napokban a Kovászna megyei rendőrök, az ellopott javakat visszaadták a tulajdonosnak.
2017. február 06., 15:312017. február 06., 15:31
Egy 28 éves férfi még január végén besurrant egy iskolai öltözőbe, amíg a diákok tornaórán voltak, és ellopott három mobiltelefont, pénzt és ruhákat. Az okozott kár a becslések szerint meghaladja a 4000 lejt. A tolvaj ellen eljárás indult.
Múlt pénteken a kézdivásárhelyi rendőrök csíptek el két tolvajt, akik a Brassó megyei Négyfaluban, a munkaadójuktól loptak el több szerszámot, és a zsákmánnyal hazaindultak Galac megyébe. Útközben kapták el őket a kézdivásárhelyi rendőrök, a közel 2000 lej értékű lopott holmi visszajutott a tulajdonoshoz.
Szombaton egy 16 éves fiatal egy sepsiszentgyörgyi boltból lopott. Az üzletvezető riasztotta a rendőrséget, a fiatalember hátizsákjában pedig megtalálták a lopott árut, és kiderült, hogy korábban már egy másik üzletből is eltulajdonított élelmet. A 475 lej értékű árut visszakapták a boltok.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.
Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.
Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.
Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.
Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.
szóljon hozzá!