
Húsvétkor már birtokba is vették a baconi fiatalok
Fotó: Nagy István Csongor/facebook
Pár hónapnyi munka után sikerült teljesen felújítani a baconi községháza alatt húzódó, egykor falumúzeumként szolgáló pincét. Ez húsvéttól a helybéli fiatalok székhelye.
2025. április 22., 19:532025. április 22., 19:53
A baconi önkormányzat pár hónappal ezelőtt kezdett hozzá a pince felújításához. Itt régebben az 1971-ben Seres András néprajzkutató kezdeményezésére létrehozott falumúzeum kapott helyet, húsvéttól pedig a helyi ifjúsági szervezetnek ad teret.
Az idő vasfoga teljesen tönkretette a még megmaradt múzeumi tárgyakat, de nem dobták ki azokat, hanem megmentésük érdekében száraz helyre, a hivatal udvarán gyűjtötték össze.
Akadt munka bőven felújításkor
Fotó: Nagy István Csongor/facebook
„Hálóztuk, vakoltuk, simítottuk, meszeltük a falakat. Új, korszerű, gázzal működő központi fűtésrendszert szereltünk, amely egy gombnyomással képes akár pár perc alatt kellő meleget biztosítani. Megjavítottuk a nyílászárókat és kicseréltük a régi, rozsdás, oxidálódott villanyhálózatot, valamint a lámpatesteket” – sorolta Nagy István Csongor, Bacon tavaly júniusban megválasztott polgármestere.
A pince egykoron falumúzeumként szolgált
Fotó: Nagy István Csongor/facebook
És hogy a hír még inkább pozitív töltetet kapjon: nagypéntektől az ifjúsági szervezet jogi személyiségként működik, így a fiatalok mostantól pályázhatnak és adományokat is fogadhatnak.
Gyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház az ott született kisbabák számára, mert sok anya úgy érkezik a szülészetre, hogy még a legszükségesebb babaholmikat sem tudja magával hozni.
Lakossági fórumra várják a kézdivásárhelyieket november 9-én és 10-én, hétfőn és kedden 18 órától a Vállalkozói Inkubátorházba.
Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.
Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.
Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
szóljon hozzá!