
Térképet készítettek, különböző természeti kincseket, festett köveket, és gyöngyöket kerestek a résztvevők a Zöld Nap Egyesület által szervezett kincskereső biciklitúrán a hétvégén. A szervezet tagjai még két kerékpáros megmozduláson vesznek részt idén.
2014. szeptember 15., 17:292014. szeptember 15., 17:29
2014. szeptember 15., 17:302014. szeptember 15., 17:30
Összesen harmincnyolc résztvevővel zajlott szombaton és vasárnap a Nemere útján az a kétnapos biciklitúra, amely alkalmával kincskeresést is meghirdettek, valamint amely egyedülálló versenynek számított Háromszéken. Ráduly Attila, a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület elnöke megkeresésünkre elmondta, tudomásuk alapján első alkalommal szerveztek ehhez hasonló rendezvényt ebben a térségben, illetve még terveznek ehhez hasonlót az elkövetkező időszakban. Az első helyezett a Bike Forever, míg a második a Szemfülesek tagjai lettek, nyereményük egy-egy 200 lej értékű ajándékcsomag, amelyet hétfő délelőtt vehettek át a csapatok képviselői.
Ráduly kifejtette, a kincskereső biciklitúrán tíz darab – három, valamint négy fős– csapat mérte össze tudását, főként baráti társaságok, valamint családok jelentkeztek. A szervezet elnöke hozzáfűzte, hogy azok is részt vehettek a versenyen, akiknek nem sikerült egy csapatot összeállítani. Mint magyarázta, az egyéni jelentkezőket külön csapatokba osztották, ilyen kettő is alakult. Az egész távot végigbicikliző legfiatalabb versenyző különben hat éves volt, a legidősebbek pedig ötven fölöttiek.
„A megkeresésre váró tárgyak között olyan természeti kincsek szerepeltek, amelyekre lényegében véve a Nemere útja is épül” – magyarázta a szervezet vezetője, felsorolva itt a fortyogói borvizet, valamint a futásfalvi forrást. A versenyzőknek ugyanakkor épületeket, szoborrészleteket és növényeket kellett azonosítaniuk, valamint az általuk gondolt, Ikafalván található legmagasabb ponton a tájegységeket is be kellett rajzolniuk egy térképre. Festett köveket, illetve gyöngyöket kellett megkeresniük, utóbbiakból pedig nyakláncot készítettek az esemény végére.
Ráduly Attila elárulta, az egyesületük tagjai már csak két kerékpáros megmozduláson vesznek részt idén, mindkettő ezen a héten kerül megszervezésre. Első ízben A mi utcánk – A mi jövőnk biciklis felvonulást szervezik meg közösen a kézdivásárhelyi Sport Irodával, illetve a sepsiszentgyörgyi Europe Direct Irodával csütörtökön 17 órától a céhes város Sportcsarnoka előtti téren. A Zöld Nap Egyesület összesen nyolc tagja vesz részt a pénteken sorra kerülő Tekerj egy jó célért! akción, amelyen a Háromszéki Közösségi Alapítvány adománygyűjtésébe segítenek be.
Gyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház az ott született kisbabák számára, mert sok anya úgy érkezik a szülészetre, hogy még a legszükségesebb babaholmikat sem tudja magával hozni.
Lakossági fórumra várják a kézdivásárhelyieket november 9-én és 10-én, hétfőn és kedden 18 órától a Vállalkozói Inkubátorházba.
Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.
Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.
Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
szóljon hozzá!