
Fotó: Pinti Attila
A sepsiszentgyörgyi kórházba három napja nem utaltak be koronavírus-fertőzött beteget, és hat napja nincs olyan súlyos állapotban lévő fertőzött, aki intenzív ellátásra szorul –mondta el szerdai online sajtótájékoztatóján András-Nagy Róbert kórházigazgató.
2021. május 19., 18:542021. május 19., 18:54
A szerdai adatok szerint a kórházban 16 koronavírus-fertőzöttet kezelnek, további hat beteg esetében fennáll a fertőzés gyanúja. Az intenzív terápiás osztályon három súlyos állapotban levő beteget kezelnek, egyikük lélegeztetőgépen van. A többi fertőzött is súlyos állapotban van, a többségük oxigénpótlásra szorul.
Az elmúlt egy hét alatt 12 koronavírus-fertőzéssel kezelt beteget engedtek haza a kórházból, és egy a fertőzéssel összefüggésbe hozható elhalálozás történt. Az elhunyt 71 éves sepsiszentgyörgyi nőnek több társbetegsége is volt. A járvány harmadik hullámának lecsengése érezhető a kórházban, csökkent a betegek száma, ám a fertőző osztályról és az intenzív terápiás osztályról egyelőre nem helyezték vissza a szakembereket más osztályokra. Az igazgató hangsúlyozta, megvárják, hogy a járványügyi mutatók tartósan csökkenjenek, hiszen korábban is előfordult már, hogy átmenetileg csökkent a fertőzöttek száma, majd újra fellángolt a járvány.
Ritka beavatkozás történt a múlt héten a sepsiszentgyörgyi kórházban
Egy újszülött RH csoportja nem volt kompatibilis az édesanyjáéval, ezért majdnem a teljes vérállományát kicserélték. A kislány május 8-án született, a súlyos problémára és annak okára, csak a születése után derült fény. A vércserét a neonatológiai osztályon végezte dr. Gyulai Gabriella és dr. Ivácson Lilla és csapatuk. A kórház megköszöni mindazoknak, akik a csapat felhívására vért adtak, és ezzel megmentették a kislányt.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!