
A társulat 2019-től mondhatni Budapestre költözött, és azóta a budapesti és a nemzetközi projektekre összpontosítanak
Fotó: Osonó Színházműhely/Facebook
Harminc éve annak, hogy Salamon András magyartanár megalakította a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban a színjátszó csoportot, amely később, állítólag arra való utalással, hogy voltak, akik a próbák szünetében „elosontak” cigizni, az Osonó nevet vette fel. A nagy múltú kőszínházakat is megszégyenítő előadásszámával az Osonó mára – minden túlzás nélkül – Európa egyik legjobb gyerekszínháza lett.
2023. január 29., 16:062023. január 29., 16:06
Ezt a három évtizedes múltat előadással, műhelyfoglalkozással, valamint az egykori és jelenlegi tagok találkozójával ünnepli meg az önfenntartóként működő színházműhely Budapesten.
A társulatnak az 1993. február 3-ai alapítása óta 187 tagja volt, és az évek során összesen 23 előadást mutatott be, amelyből 6 koprodukcióként készült el thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi színházakkal. Az önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára.
Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 54 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.
„Köszönöm mindazoknak, akikkel Salek bácsi (Salamon András tanár úr – szerk. megj.) vezetésével elindultunk. Hálás vagyok mindazoknak, akik az elmúlt években osonósok lettek, akikkel együtt dolgoztunk, álmodtunk, kitartottunk, vitáztunk, alkottunk, egymásnak impulzusokat adtunk, előadásokat készítettünk, kísérleteztünk, felfedeztünk, és a Színház ürügyén megéltük a Találkozásokat” – nyilatkozta korábban lapunknak Fazakas Misi, az Osonó vezetője.
Az előadásban Mucha Oszkár szólaltatja meg József Attila szövegeit. A Fazakas Misi által rendezett produkciót eddig három országban mutatták be, mind tantermi előadásként vagy rendhagyó irodalomóraként, mind stúdiószínházi körülmények között. A személyes hangvételű előadást a sikerére való tekintettel 2023-ban számos iskolában bemutatják, illetve áprilisban az előadás egy kéthetes, öt országot érintő európai turnéra indul, majd májusban több olaszországi városban lesz látható.
Az Osonó továbbra is három kulcsszóra építi tevékenységét: színház, oktatás és szociális projektek
Fotó: Osonó Színházműhely/Facebook
Ugyancsak a B29 Közösségi térben február 4-én 18 órakor kerül sor egy önismereti és színházi műhelyfoglalkozásra. Mindkét esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a szervezes@osono.ro emailcímen lehet megtenni. Az egykori és jelenlegi osonósok találkozóját szintén Budapesten tartják a társulat születésnapján, február 3-án.
Az eddig 610 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista produkciót március és május végén láthatják a nézők. Az előadás visszatér a szombathelyi Weöres Sándor Színházba, illetve a budapesti Katona József Színházba, de látható lesz számos erdélyi és magyarországi településen is.
Az idei évben a hagyományos, fórumszínházi és osztálytermi előadásoktól kezdődően különböző képzések, táborok, ifjúsági együttműködések, rendszeresített műhelyek és Erasmus-projektek szerepelnek a terveik között.
Fotó: Osonó Színházműhely/Facebook
A társulat 2017-ben Európai Tehetségpont minősítést kapott, 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az ifjúsági Nagy Károly-díj nemzeti győztese lett, és magáénak tudhatja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díját is.
Az Osonót 1998-tól Fazakas Misi vezeti. A társulat egykori tagjainak névsorát itt lehet megtekinteni.
Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.
szóljon hozzá!