
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A koronavírus-járvány negyedik hullámában is szeretnék fenntartani a jelenlegi működést, azaz ne kelljen csökkenteni a nem fertőzöttek ellátására fordított erőforrásokat – szögezték le szerdán a sepsiszentgyörgyi kórház vezetői.
2021. szeptember 01., 17:322021. szeptember 01., 17:32
András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója elmondta, célként fogalmazták meg, hogy minél tovább fenntartsák a jelenlegi berendezkedést. Az elmúlt három hónapban a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos tevékenység a minimálisra csökkent, de fenntartották a külön covidos műtőket, intenzív terápiás osztályt, a sürgősségen az elkülönítőket a fertőzötteknek és azoknak, akiknél fennáll a fertőzés gyanúja. A PCR-tesztelés szabályai nem változtak, tehát például az onkológián a bennfekvéshez negatív teszteredményre van szükség.
Ha az esetszámok emelkednek, és a sürgősségen egyre többen jelentkeznek a fertőzésre utaló tünetekkel, kénytelenek lesznek a visszarendeződésről dönteni, és több erőforrást szánni a koronavírus-fertőzöttek ellátására.
– mondta az igazgató. Hozzátette, az átoltottsági arány, valamint az, hogy a lakosság mennyire tartja be az óvintézkedéseket, szerepet játszik a negyedik hullám lefolyásában. Amennyiben az esetszámokat sikerül kordában tartani, a kórházban sem lesz szükség nagyarányú átszervezésre.
Az egészségügyi minisztérium képviselői és a járványügyi hatóságok arra hívták fel a kórházak figyelmét, hogy készüljenek a kiskorú fertőzöttek ellátására, biztosítsák számukra is az intenzív, illetve a szubintenzív ellátást. Az igazgató elmondta, azt tapasztalták, hogy a betegek későn, az utolsó pillanatban fordulnak orvoshoz, ezért arra kér mindenkit, hogy ne várják, amíg a tüneteik súlyosbodnak, időben kérjenek segítséget. Ez nemcsak a koronavírus-fertőzésre, hanem minden betegségre vonatkozik.
Az elmúlt időszakban a kórház hét orvost alkalmazott, ezzel is részben a negyedik hullámra készülnek. Két sürgősségi szakorvos, két gyerekgyógyász, egy intenzív terápiás orvos, egy fertőző betegségekkel foglalkozó szakorvos kezdte el a munkát Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor alkalmaztak egy reumatológust, és szeptember közepén tartják a versenyvizsgát egy belgyógyász állás betöltésére.
Jelenleg a kórházban három koronavírus-fertőzöttet kezelnek, közülük ketten szorulnak intenzív terápiás ellátásra, elsősorban a súlyos társbetegségeik miatt. Az elmúlt időszakban kiskorú fertőzöttet nem kezeltek – mondta el Rosu Mátyás orvosigazgató.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!