
Kovászna Megye Tanácsának épületében gyűltek össze a képviselők
Fotó: Farkas Orsolya
A december elsejei román nemzeti ünnepi rendezvény anyagi támogatásáról szavaztak Kovászna Megye Tanácsának tagjai a csütörtöki ülésen. Szó esett továbbá hulladékgazdálkodásról, a helyi sportklub programfinanszírozásairól, valamint új tagot is választottak a megyei közrendészeti hatóságba.
2023. november 16., 17:122023. november 16., 17:12
A harminc megyei önkormányzati képviselő közül huszonöt gyűlt össze a csütörtöki tanácsülésre, amelynek
A határozatot, amely alapján a megyei tanács, a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal és a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház hármas együttműködési szerződést kötve szervezik meg az ünnepséget, egyöntetűen elfogadták a tanácsosok. Az eseményt több intézmény is támogatja, ezek egyike Kovászna Megye Tanácsa, amely 50 ezer lejjel segíti prefektúrát a rendezvény kivitelezésében.
Az ülésen szavaztak továbbá a Sepsi-SIC Sportklub Egyesület programjának helyi költségvetésből való hozzájárulásáról is. A határozat alapján a sportklub nemzetközi és országos kosárlabda-, asztalitenisz-, kerékpár-, birkózás-, kézilabda- és teremlabdarúgás-versenyeken való részvételét, valamint a klub által szervezett
a megyei tanács a jövő évi versenyszezonban is.
Meghatalmazták ugyanakkor Kovács Ödön megyemenedzsert és a Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesület Közgyűlés képviselőjét, hogy Kovászna megye nevében és részéről szavazza meg a kivitelező cég által javasolt köztisztasági díjszabásokat, a Lécfalvi Integrált Hulladékgazdálkodási Központban elvégzett köztisztasági tevékenységek esetében.
A megüresedett helyre Tamás Sándor megyei tanácselnök javaslatára a szintén az Erdélyi Magyar Szövetség színeit képviselő Csáki Attila önkormányzati képviselőt szavazták meg a tanácstagok.
Mint ismert, október 27-én jelent meg 90. számú sürgősségi kormányrendelet, amely jelentősen korlátozza az önkormányzatok kiadásait – főleg a nem európai uniós források esetében –, és megtiltja az új szerződések aláírását az év utolsó két hónapjára; mindez azonban nem vonatkozik a december elsejei román nemzeti ünnepre fordítandó összegekre.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
szóljon hozzá!