
Szinte ezer ajándékkal és annál is több mosollyal zárult a tavalyi kihívás
Fotó: Máltai Szeretetszolgálat Sepsiszentgyörgy
Adománygyűjtő akció keretében szólítja kihívásra a sepsiszentgyörgyi fiatalokat a Máltai Szeretetszolgálat, immáron negyedik alkalommal. A karitatív verseny során a benevező városi iskolák osztályai egyéni ajándékcsomagokkal lephetik meg a rászoruló gyerekeket, a jótékonykodásért cserébe pedig akár csapatösszerázót is nyerhetnek.
2023. december 13., 15:042023. december 13., 15:04
Tavaly közel ezer ajándék gyűlt össze a jótékony kezdeményezés keretében, amely során a város fiataljai tanszerekkel, tisztálkodási felszerelésekkel, kisebb ruhaneműkkel és édességgel kedveskedhettek a hátrányos helyzetű gyerekeknek. A Máltai Szeretetszolgálat idén is megszervezi az akciót, arra kérve a sepsiszentgyörgyi diákokat, hogy osztályuk létszámának legalább fele plusz egy csomaggal szálljanak be a karitatív vetélkedésbe. A legtöbb csomagot elkészítő, győztes osztályok egy-egy élménydús csapatösszerázó napot kaphatnak a jótékonykodásért cserébe a szeretetszolgálat jóvoltából. Az akció részleteiről itt olvashatnak bővebben.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!