
Szeretnék, ha minél többen közlekednének kerékpárral vagy gyalogosan Sepsiszentgyörgyön
Fotó: Boda L. Gergely
Nem titkolt célja a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak, hogy a városlakókat gyaloglásra és kerékpáros közlekedésre ösztönözze, szeretnék ugyanis, ha minél kevesebben, illetve kevesebbet járnának gépkocsival – erről Antal Árpád polgármester számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2017. április 20., 20:342017. április 20., 20:34
2017. április 20., 22:102017. április 20., 22:10
Az elöljáró annak kapcsán beszélt a témáról, hogy egy civil csoport aláírásgyűjtést tervez a forgalmi rend megváltoztatása érdekében – szeretnék, ha az egyirányú utcák ismét kétirányúvá válnának.
– fogalmazott Antal Árpád. A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta: a jelenlegi forgalmi rendet nem a polgármesteri hivatal alkalmazottai „rajzolták meg az asztal sarkán”, hanem közlekedési szakemberek alakították ki.
Antal azt is elmondta, amióta tudomást szerzett a civil tiltakozásról, ő csak gyalog vagy kerékpárral közlekedik a városban, és így „sokkal szebb az élet”. „A városban megkétszereződött az autók száma, az önkormányzatnak nincs más eszköze, hogy ezt kezelje, csak az, hogy megpróbálja a nagy forgalmat távol tartani a központtól, egyirányúsítja az utcákat, és ösztönzi a gyalogos közlekedést.
– szögezte le az elöljáró. Hozzátette: minden átalakításnak vannak vesztesei és nyertesei, nem lehet olyan döntést hozni, amivel mindenki elégedett.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
szóljon hozzá!