
Festői háromszéki tájkép. Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Kátai Edit
Ki kell szállni a gépkocsiból, az autóbuszból, mert úgy lehet igazán felfedezni Kovászna megye látnivalóit – véli Kiss András, az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki szakosztályának alelnöke, aki már húsz éve turisztikai szabadidős programvezetőként is dolgozik.
2020. január 09., 20:202020. január 09., 20:20
Kiss András szerint a turisták gyalogosan, kerékpáron, lóháton vagy akár szekéren kell bejárják a térséget, hiszen így eldugott helyekre is eljuthatnak, és olyan élményekben lehet részük, amelyek felejthetetlenné teszik a kirándulást. Úgy véli, érdemes több napot eltölteni Háromszéken, hiszen annyi a látnivaló, hogy nem lehet egy nap alatt bejárni mindent. „Ha Kovászna megyébe eljössz, ki kell szállni az autóból, gyalogosan is kell menni, nem csak a jármű ablakán keresztül nézelődni. Egy kicsit poros kell lenni, egy kicsit gyalogolni kell, de megéri ezt megtenni” – véli a túravezető. Portálunk megkeresésére elmondta,
Kiss András szerint a romvárakat kell népszerűsíteni, felmutatni, hiszen különben „megfeledkezünk rólunk”. A romvárak nem annyira látványosak mint a kastélyok, viszont egy tapasztalt túravezetővel rengeteg új információt megtudhatunk róluk, igazi „időutazásban” lehet részünk. Kovászna megye egész területén vannak romvárak, a megye keleti határától Tusnádfürdőig. Sokszor csak a lenyomata, vagy csak a sáncok látszanak, de a történetüket elmesélve, környezetbe helyezve le lehet nyűgözni a turistákat – véli az idegenvezető.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!