
Képünk illusztráció
Fotó: Rab Zoltán
Egy év alatt enyhén megemelkedett a lakásokból történt lopások száma Kovászna megyében, a rablótámadások száma megkétszereződött, míg a zsebtolvajlás, a gépkocsilopás a 2019-es esztendővel azonos szinten maradt – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság 2020-ra vonatkozó éves mérlegéből.
2021. február 17., 20:002021. február 17., 20:00
Az összesítés szerint 2020-ban 115 esetben jelentették, hogy lakásokból loptak, míg egy évvel korábban 105 ilyen esetben vizsgálódtak. Huszonhét esetben nyomoztak zsebtolvajlás, 36 esetben gépkocsilopás miatt. A rablások száma megkétszereződött, tavaly 14 esetben indítottak ezért eljárást. Összesítve 804 minősített lopás került be a rendőrség nyilvántartásába, 93-mal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A kimutatás szerint „furcsa és apró javakat” is loptak tavaly, így többek között málnát egy udvarról, szemeteskukát, sertésbordát, gázpalackot, csokis kiflit, kalácsot, vodkát, szekeret, cementet, pufulecet és csipszet. Élő állatokat is loptak: három szarvasmarhát, hét lovat, továbbá 21 más állatot. Többek között Zágonbárkányból jelentették, hogy elloptak egy közép-ázsiai juhászkutyát, amit végül Vrancea megyében megtaláltak és visszaszolgáltatták a gazdájának. Jó cselekedetekre is volt példa, Baróton egy nő talált egy övtáskát, melyben 1300 amerikai dollár volt – ezt leadta a rendőröknek, akik visszajuttatták a tulajdonosnak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!