
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Elkezdték befúrni és bebetonozni a tartópilléreket a 11C jelzésű országúton Kézdivásárhely és Bálványos között – tájékoztat a Brassói Regionális Út- és hídügyi Igazgatóság. Ezekkel megerősítik a hegyoldalt, és támfalat is építenek. A munkálatok ideje alatt az országút zárva marad a forgalom előtt.
2019. augusztus 04., 16:572019. augusztus 04., 16:57
2019. augusztus 05., 12:122019. augusztus 05., 12:12
Elekes Róbert az igazgatóság sajtószóvivője szerint tartani tudják az ütemtervet,
Az utat július végén zárták le, mert már tavasszal beomlott egy része a a Bálványosfürdő és a Bálványos wellness-központ közötti szerpentineken. Ezután a helyzet rosszabbodott, júliusra már az úttest fele beszakadt, ezért döntöttek úgy, hogy sürgősen elkezdik a javítást. Az idegenforgalmi szempontból jelentős utat öt évvel ezelőtt kormányrendelettel adta át Kovászna megye önkormányzata az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaságnak (CNAIR) abban bízva, hogy központi költségvetésből különítenek el pénzt a felújítására.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!