
Fotó: Bíró Blanka
Képzőművészeti gyűjteményének legjavát mutatja be a Székely Nemzeti Múzeum a saját közönségének: a Panteon című kiállítást kedden este nyitották meg.
2019. október 16., 10:242019. október 16., 10:24
2019. október 16., 10:322019. október 16., 10:32
„A 105 éves múzeumépület komoly felújításon megy át a következő három évben, találó, hogy saját kiállítással búcsúzzunk erre az időszakra a közönségünktől” – kezdte köszöntőbeszédét Vargha Mihály szobrászművész, a múzeum igazgatója. Rögtön hozzátette, hogy a múzeum a felújítás alatt is működni fog:
Ez a kiállítás tisztelgés a közönségünk előtt, miután Budapesten és Csíkszeredában már több mint tízezren látták, mondta az igazgató. Mindegyik kiállított mű mögött még van az alkotónak legalább hatvan-hetven munkája a múzeum gyűjteményében, amit bemutatnak csak a „jéghegy csúcsa”. Vargha Mihály felidézte a budapesti bemutatkozás során kiderült, hogy
Fotó: Bíró Blanka
„Háromszék legrangosabb kiállítását hoztuk haza, itthon Székelyföldön értjük egymás szavát, és a műalkotások üzenetét is” – mondta a megnyitón Tamás Sándor a múzeumfenntartó Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Rámutatott az 1879-ben alapított Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye több mint háromezer alkotásból áll, ami hatalmas lehetőség a kulturális expanzióra, bemutatni külföldön is, mint ahogy Budapesten is nagy érdeklődés övezte ezt a kiállítást. „Büszkék vagyunk arra, hogy a Székely Nemzeti Múzeum a képzőművészeti transzilvanizmus legfontosabb gyűjtőhelye, különös tekintettel annak székelyföldi vonatkozásaira.
– fejtette ki Tamás Sándor, majd megköszönte Vargha Mihály „áldozatos és szemmel láthatóan eredményes munkáját, mert míg mások a vesztünket érzik, mi dolgozunk”.
Fotó: Bíró Blanka
A sepsiszentgyörgyi, háromszéki pezsgő kulturális életet méltatta a megnyitón Kovács Árpád székelyudvarhelyi művészettörténész, aki szerint a Panteon tárlatot Európa bármelyik múzeumában, galériájában ki lehetne állítani. A művészettörténész színes és szakszerű előadással vezette végig a jelenlevőket a múzeum, a gyűjtemény gyarapításának történetén, méltatva a kiállított műveket és képbe helyezve az alkotókat.
– zárta előadását Kovács Árpád.
A tárlatmegnyitón Gábor Szende a Plugor Sándor művészeti Líceum tanára és Ferencz Tihamér a tanintézet diákja csellókoncertet adott.
Az erdélyi magyar közösség kiemelkedő képzőművészeti életműveinek reprezentatív bemutatását felvállaló tárlat december közepéig látogatható, tárlathoz kötődően október 21–22-én múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak gyermekeknek.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!