
Fotó: Kocsis B. János
Székelyföldi Lovasközpont létrehozását tervezi Kovászna Megye Tanácsa az oltszemi Mikó-kastélyban, amelyet uniós forrásból újítanak fel. Az erre vonatkozó pályázatról döntött hétfői tanácsülésen a megyei önkormányzat.
2022. június 27., 17:122022. június 27., 17:12
„A héten nyújtjuk be a Mikó-kastély felújítását célzó pályázatot, amelyre az Európai Unió helyreállítási alapjából igénylünk finanszírozást. A kormány tizenkét turisztikai-kulturális útvonal létrehozását tervezi, köztük az erdélyi kúriák útját, amelynek egyik állomása lesz a Mikó-kastély” – részletezte a Kovászna megyei önkormányzat elnöke. Tamás Sándor felidézte,
A pályázat összértéke 18,3 millió lej, amelyből az uniós támogatás hozzávetőleg 7 millió lej.
A munkálatokat követően az épületben a Székely Nemzeti Múzeum külső kirendeltségeként hozzák létre a székelyföldi lovaskiállítást.
„Több lépésben tudjuk megvalósítani a Székelyföldi Lovasközpontot, hiszen most a kastély épületének felújítására pályázunk, majd
– magyarázta a tanácselnök.
A kastélyról
Az empire stílusú Mikó-kastély az 1820-as években épült, a központi tengelyében lévő palotaterem két oldalán női és férfi lakosztályok sorakoznak. A reprezentatív nagyterem falképei a társasági élet egyes jeleneteit ábrázolják, a napóleoni háború jeleneteit idéző képek a férfi lakosztályt dekorálják, míg a női lakosztályban egy európai utazás emlékképeit örökítették meg. Ezek egyedi értéket képviselnek Erdélyben, nemcsak tematikájukban, hanem sorozatjellegükben is. Korábban a Rómer Flóris-terv keretében szakemberek a falképeken sürgősségi beavatkozást végeztek, és elkészült a restaurálási terv is – áll a megyei önkormányzat közleményében.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!