
A Beke István ellen hozott intézkedések ellen többször is tiltakoztak
Fotó: Mihály Csaba
Nem tartja kockázatosnak a per folytatását Beke István ügyvédje, aki szerint a bíróság ítélete egyenesen nevetséges. A döntés nem jár jogi következményekkel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomra vonatkozóan.
2017. április 13., 18:412017. április 13., 18:41
Nevetségesnek tartja Beke István ügyvédje, Dragoş Cristian Lică, hogy védencét néhány ártalmatlan tűzijátékért, a pirotechnikai eszközökre vonatkozó szabályok megsértése miatt ítélték el, ezért
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetőjének jogi képviselője elmondta, ügyfele ártatlan, és az a céljuk, hogy Bekét valamennyi vád alól felmentsék. Kérdésünkre, hogy nem tartja-e kockázatosnak a fellebbezést, hiszen akár súlyosabb ítélet is születhet az ügyben, az ügyvéd kifejtette, valószínűnek tartja, hogy az ügyészség is fellebbezni fog súlyosabb büntetést kérve, így valójában a védelem nem kockáztat azzal, hogy a per folytatását kéri.
– tette hozzá az ügyvéd.
Amint arról beszámoltunk, első fokon felmentette a vádak egy része alól a bukaresti táblabíróság a múlt pénteken a HVIM terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit, így sem Beke Istvánnak, sem Szőcs Zoltánnak, a HVIM erdélyi vezetőjének nem kell további börtönbüntetést letöltenie, ha az ítélet jogerőre emelkedik.
Mint ismeretes, Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt azzal vádolta meg a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), hogy 2015-ben házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhelyen a decemberi elsejei felvonuláson.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!