
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
Szerdán reggel kevesebb mint egy óra leforgása alatt alatt egy tűzhöz és két közúti balesethez riasztották a kézdivásárhelyi tűzoltókat.
2021. november 24., 11:142021. november 24., 11:14
Az első riasztás 7 óra 30 perckor futott be, ugyanis Zabola kijáratánál borult fel egy gépkocsi. Műszaki mentők és rohammentők siettek a helyszínre, két személyt kórházba szállítottak.
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
Néhány perccel később a 112-es sürgősségi számon kértek segítséget, mert a Torja és Bálványos közötti szakaszon kigyulladt egy teherautó. Két esetkocsi vett részt az oltásban, a bútort szállító jármű teljesen kiégett. A tűzesetben nem sérült meg senki, csak anyagi kár keletkezett.
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
A zabolai mentést éppen befejezték, amikor Kézdikőváron kellett segítség. Egy gépkocsi lesodródott az úttestről, három személy szorult egészségügyi ellátásra. Két felnőttet és egy kiskorút részesítettek elsősegélyben, majd szállítottak kórházba.
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!