
Fotó: Facebook/István, a király Székelyföldi Nagyprodukció
Életre szóló élményt nyújtott a közönségnek és az alkotóknak egyaránt az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció. Augusztus 19-én a nyilvános főpróbán láthatta először a közönség az előadást, majd augusztus 24-ig öt alkalommal telt ház előtt, a Sepsi Arénában mutatják be a Szörényi–Bródy-alkotópáros legendás rockoperáját.
2021. augusztus 22., 16:302021. augusztus 22., 16:30
2021. augusztus 22., 18:222021. augusztus 22., 18:22
A székelyföldi produkció különlegessége, hogy első alkalommal száz százalékban élőben szólal meg, és minden szereplő, alkotó, közreműködő székelyföldi vagy székelyföldi származású. Vasárnap délben – már két bemutató után – a szervezők, a támogató önkormányzatok vezetői, a zenészek, művészek egy része sajtótájékoztatón összegezte a produkcióval kapcsolatos élményeit, gondolatait, és a folytatásról is beszéltek.
Fotó: Facebook/István, a király Székelyföldi Nagyprodukció
Ezekben a napokban jó sepsiszentgyörgyinek, jó magyarnak lenni, fantasztikus erőt, energiát közvetített a produkció, amiből a következő évtizedekben is lehet merítkezni – mondta Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád szerint bizonyíték az előadás arra, hogy az álmok valóra válnak, ha bátrak vagyunk, összefogunk, mindenki azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért. A jogtulajdonosokkal a szerződés a nyilvános főpróba mellett öt előadásra szól, ám
Fontosnak tartják, hogy az összekovácsolódott csapat, a társulat együtt maradjon.
Fotó: Facebook/István, a király Székelyföldi Nagyprodukció
Egyeztetnek a jogtulajdonossal, mert szeretnék, ha Erdély fővárosában, Kolozsváron, illetve a nemzet fővárosában, Budapesten nagyobb térben, még több ember előtt mutatkozhatna be a székelyföldi előadás. Veszprém Sepsiszentgyörgy testvérvárosa, és a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet nyerte el, ott is helye lenne a székelyföldi produkciónak, sorolta újságírói kérdésre a polgármester. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy
hiszen az István, a király rockopera egy nemzetpolitikai intézmény, amelyet folyamatosan újabb tartalmakkal lehet feltölteni.
Fotó: Facebook/István, a király Székelyföldi Nagyprodukció
„Megoldottuk a szinte lehetetlent, száz százalékban élő produkcióval rukkoltunk elő. A négyszázfős csapat társulattá kovácsolódott össze, áldozatokat hoztak, hogy az apparátus tökéletesen működjön” – összegzett Dancs Zsolt producer, aki a közönségnek is megköszönte a megelőlegezett bizalmat, hogy
Hozzátette, a szerzőpárost és a rockoperát képviselő Rosta Mária jogtulajdonos, producerasszony régi álma, hogy erdélyi színészek is színpadra vigyék az előadást. Az előkészítési folyamat és a színpadi megvalósítás Rosta Mária tanácsai és útmutatása szerint történtek, az álom pedig valóra vált: a kultúra iránt elkötelezett Sepsiszentgyörgy, a szervezési tapasztalat, illetve az önkormányzat által biztosított intézményi háttér lehetővé tette a szentgyörgyi premiert.
Fotó: Facebook/István, a király Székelyföldi Nagyprodukció
Nem fesztivál-előadást, hanem olyan komoly alkotást akartunk, amelynek végén büszkén énekelhetjük a himnuszainkat; áldozatok, feszültségek nélkül nem lehet megrendítő élményt nyújtani a közönségnek –mondta Orza Călin rendező-koreográfus.
Szilágyi Zsolt Herbert zenei vezető, ötletgazda szerint
Werner Gábor karmester, aki a 35 tagú szimfonikus zenekart, a rockzenekart és a kórust is összefogta, elmondta, olyan volt a hozzáállás, hogy két-három nap alatt hangolódtak úgy össze, mintha évek óta együtt dolgoztak volna. A hattagú rockzenekar elsőként, már másfél évvel ezelőtt elkezdte a próbákat, Makkai Kálmán gitáros elmondta, hatalmas teher nehezedett rájuk a rockopera megszólaltatásával, de már az első próbán tudták, hogy működni fog.
Fotó: Facebook/István, a király Székelyföldi Nagyprodukció
A szereplők közül Szabó Előd (Torda), Ritziu Ilka Krisztina (Réka), Kis-Lukács Bernadett (Gizella), Ferencz Csaba (regős), Szép Gyula Bálint (regős), Szabó Enikő (Sarolt) szólaltak meg a sajtótájékoztatón, mindannyian méltatták, hogy részesei a produkciónak. Elmondták, hihetetlen energiákat sikerült mozgósítani, mindenki a maximumot nyújtotta az előadásban. Minden lehetséges, minden valóra válik, egy társulat kovácsolódott össze, kár lenne, ha szétszéledne, mondta Szabó Enikő színművész.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
A kiszámíthatóság, a megmaradás és a politikai érdekképviselet kérdései kerültek a középpontba a 35. Tusványos hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalán, ahol magyar szervezetek vezetői értékelték közösségeik helyzetét és a jövő kihívásait.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!